szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Európai uniós pályázatokból, több mint 500 millió forintból létesített inkubátorházat a Fejér megyei Kápolnásnyéken a DFT-Hungária Zrt.

Ráadásul a település nem csak z inkubátorházzal gazdagodott, hanem 200 millió forintos kormánytámogatással, a település központ is megújul, ezen kívül további 70 millió forintból új bekötőutat is építenek.

A megnyitón Tessely Zoltán azt mondta, nem urizálás a törekvés, hogy a kormány támogatásával a magyar múlt kultikus helyein gazdasági, szellemi és kulturális műhelyek jöjjenek létre. Működésükhöz bevételek kellenek csakúgy, mint a múltban, de az akkori uradalmak több ezer hektáros termőföldjei híján más út kell, ez pedig a mintaértékkel bíró Halász Gedeon Központ, amely nem pusztán kulturális és turisztikai értéktér, hanem innovációs, oktatási és gazdasági központ is - tette hozzá.

A képviselő szerint a kápolnásnyéki inkubátorház a kutatás-fejlesztés egyik ékköve lehet, és ezzel a magyar gazdaság egyik motorja is. Rámutatott, hogy a DFT-Hungária inkubátorháza a környékbeli kkv-k teljeskörű kiszolgálását tartja szem előtt. Azt azonban nem tudni, hogy a településen és a környékén konkrétan, mennyi olyan kis- és középvállalkozás működik, amelyeknek valóban szüksége van az inkubátorház szolgáltatásaira.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Magyar intimitáskoordinátor mesélt a filmes szexjelenetek titkairól: „a nemi szervekre is tudok alsóneműt adni”

Magyar intimitáskoordinátor mesélt a filmes szexjelenetek titkairól: „a nemi szervekre is tudok alsóneműt adni”

Ez nem a világvége: Van egy pár dolog, amit rosszul tudunk a klímaváltozásról

Ez nem a világvége: Van egy pár dolog, amit rosszul tudunk a klímaváltozásról

Egy lengyel polgármester arról győzködi Elon Muskot, hogy vegye meg a városában található kastélyt

Egy lengyel polgármester arról győzködi Elon Muskot, hogy vegye meg a városában található kastélyt

Panaszkodnak az ügyvédek az új e-ingatlan rendszerre

Panaszkodnak az ügyvédek az új e-ingatlan rendszerre