Legalább öt nagy amerikai reptéren okozott fennakadást, hogy egy építkezésen elvágtak egy kábelt
New York környékén több repülőtéren kellett járatokat törölni egy nappal azelőtt, hogy a városban tartják az ENSZ közgyűlését.
New York környékén több repülőtéren kellett járatokat törölni egy nappal azelőtt, hogy a városban tartják az ENSZ közgyűlését.
HVG
Utoljára 2008-ban, a gazdasági világválság alatt mérték 30 százalék alá a hivatalban lévő elnök népszerűségét.
HVG
A Németország sorsát évtizedeken keresztül irányító nagy pártok, a CDU és az SPD mindhárom eddigi idei tartományi választáson vesztettek, egyes helyeken jelentéktelenné zsugorodtak, miközben a szélsőségesek előretörtek.
Sira Rego gyermek- és ifjúságügyi miniszter azt mondta, a gyerekek Spanyolországban akarnak és fognak maradni.
HVG
Mecklenburg-Elő-Pomerániában az AfD, Berlinben a Baloldal aratott győzelmet a vasárnapi tartományi választásokon.
MTI
Elégedetlenek a volt elnök Hashim Thaçi hívei miután a hágai Nemzetközi Bíróság Koszovói Különleges Kamarája háborús bűncselekmények miatt ítélte el a volt elnököt.
A CNN, az MS NOW és a Politico hétfőn közös közleményben jelentette be a döntést.
HVG
A gazdaság gyengélkedik, a vetélytárs nagyhatalmak egymást kerülgetik, a békejavaslatok elfogadhatatlanok – ez a teher nyomja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vállát, ráadásul a tél sem ígér semmi jót. Ez egy TTS tesztcikk.
hvg360
A rendszer létrehozásáról Donald Trump és Hszi Csin-ping dönthet.
HVG
A volt román államfőjelöltet a vádhatóság közlése szerint bűntársával együtt bűnszövetkezetben elkövetett nagy értékű csalással gyanúsítják.
HVG
HVG
MTI
Trump újabb médiaellenes támadásai gyengeségét jelzik. A német tartományi választások eredményei megadhatják a kegyelemdöfést Merznek. Németország ma épp annyira megosztott, mint amikor még a vasfüggöny vágta ketté. Elképzelhető, hogy az AfD már nem lesz erősebb. Témák és vélemények a világsajtóból. Ez egy TTS tesztcikk.
hvg360
Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetsége megdöntötte korábbi, 99,7 százalékos rekordját.
HVG
Nincs meglepetés.
HVG
A CDU 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap tartott választáson: kiesett a tartományi parlamentből, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt. A szélsőjobboldali AfD az előzetes eredmények szerint 38,2 százalékkal győzött.
HVG
HVG
MTI
Az incidens Austinban, egy közúti ellenőrzést követően történt. Az intézkedés helyszínét az amerikai idegenrendészet elleni tüntetők lepték el.
HVG
Mecklenburg–Elő-Pomerániában a győztes AfD-nek most sem lesz partnere a kormányalakításhoz. Az eddig a kereszténydemokraták és a szociáldemokrata irányította Berlinben, ahol a Baloldali Párt nyert, sem lesz könnyű a koalícióalakítás. Ez egy TTS tesztcikk.
hvg360
Vasárnap folyamatosak voltak az orosz dróncsapások az ukrán fővárosban és környékén.
HVG
Az incidens Athén közelében történt. Az áldozat egy 82 éves férfi volt, egy 76 éves férfit vettek őrizetbe a verekedés után.
HVG
Az előzetes mérések szerint csak azok a pártok lépték át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, amelyek nem jelentenek veszélyt Putyin hatalmára.
HVG
HVG
MTI
A győzelem ellenére nem valószínű, hogy a szélsőjobboldali párt kormányra is kerül, lévén, hogy a második helyre befutó SPD alig két százalékkal maradt el mögötte és a szocdemeknek, ellenben az AfD-vel, képesek lesznek koalícióra lépni másokkal.
HVG
HVG
MTI