Több szakértő szerint az utóbbi időkben ez a kockázat ráadásul tovább növekedett a légiközlekedésben tapasztalt bonyodalmak miatt.
   
Évtizedekkel ezelőtt, amikor a nagy távolságokat felölelő légiközlekedés mindennapossá vált, egyre gyakrabban fordult elő, hogy a végső leszálláskor alsó végtagi visszérgyulladással szállítottak le utasokat a gépről. Az orvosi szakirodalomba ekkor került be a "turistaosztály tünetcsoport" fogalma: a szindróma azt jelenti, hogy a sűrű széksorokba beszorított utasok közül sokan szinte meg sem mozdulnak, hanem órákig ülnek egy helyben.
   
A helyzetet tovább rontja, hogy a repülőgépen olyan száraz levegőben tölti az utasok az időt, mintha a sivatagban volnának, ezért ha nem fogyasztanak folyamatosan sok folyadékot - lehetőleg vizet -, szervezetük kiszárad. A fedélzeten felszolgált, alkoholt tartalmazó italok szintén szárítanak.
   
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a kérdést olyan fontosnak érezte, hogy 2001-ben tudományos programot indított a veszély fölmérésére és a megelőzés kidolgozására. A WRIGHT program 2007-ben befejeződött, de több szakértő mindmáig hangsúlyozza, hogy az eredmények nem jutottak be kellőképpen a köztudatba.
   
A vizsgálat igazolta, hogy négy órányi mozdulatlan ülés megduplázza a mélyvénás trombózis kockázatát. Az abszolút kockázat önmagában nem nagy: minden 6000 utasból egyet érint, de ha az utazó milliókra gondolunk, a szám így sem kevés.
   
Néhány éve egy angliai felmérés megállapította: mivel a számítógép előtt ülők is gyakran úgy dolgoznak, hogy órákig föl sem állnak - még az ételt-italt is maguk elé készítik, hogy mozdulniuk se kelljen -, a mélyvénás trombózis veszélye nem csak a távolra utazókra vonatkozik.
   
A véralvadás esélye és a véralvadékból eredő embólia veszélye a súlytöbbletet cipelőkre fokozottan érvényes, és ugyancsak növeli a kockázatot a fogamzásgátló tabletták szedése. A legnagyobb gondot azonban kétségtelenül a légiközlekedés kiszámíthatatlansága jelenti.

MTI