Nagy és fontos problémákkal kell szembenéznünk

Sok környezetünkkel kapcsolatos probléma esetén bizonyos tendenciák pozitív előjelűek. Ezek azonban felelőtlen emberek előadásában gyakran így kereteződnek: „Látjátok? Meg lehet nyugodni, ezek nem is igazi problémák.”

Én nem ezt az álláspontot képviselem. A környezetünkkel kapcsolatos problémák súlyosak. Ha nem próbáljuk megoldani őket, a következmények pusztítók lesznek, és könyörtelenül egyenlőtlen helyzetet teremtenek. Muszáj cselekednünk. Nagy léptékben és gyorsabban, mint ahogy eddig tettük.

Attól még, hogy nem a környezeti problémák jelentik a legnagyobb egzisztenciális fenyegetést az emberiségre nézve, foglalkozni kell velük

Nem gondolom, hogy a klímaváltozás eltünteti a fajunkat a Föld színéről. Az egzisztenciális fenyegetések közé sokkal inkább sorolhatjuk az atomháborút, a világjárványokat és a mesterséges intelligenciát. Egyesek pont ezen az alapon szeretnének kevésbé törődni a klímaváltozással, mondván: „Miért ezzel foglalkoznak az emberek? Miért nem inkább az életveszélyes kórokozókkal vagy az atomháború fenyegetésével?”

Szerintem különös így gondolkodni a kérdésről. Nyolcmilliárdan élünk ezen a bolygón – egyszerre nem csak egy-két problémával tudunk foglalkozni. Ráadásul akár amellett is érvelhetünk, hogy a klímaváltozás fokozhatja némelyik egzisztenciális fenyegetés veszélyeit. Ha tehát mérsékeljük a klímaváltozással kapcsolatos károkat, mérsékelhetjük más fenyegetések súlyosságát is.

Emellett mióta kötelező egy problémának egzisztenciális mértékűnek lennie ahhoz, hogy komolyan dolgozzunk a megoldásán? A környezetünk károsításával kapcsolatos problémák elég súlyosak ahhoz, hogy több milliárd ember életére legyenek hatással.

Egyszerre több, látszólag ellentmondó gondolatot kell észben tartani

Attól, hogy bizonyos tendenciák pozitív előjelűek, még nem dőlhetünk hátra. Mondok erre egy példát: 1990 óta kevesebb mint a felére csökkent az egy év alatt elhalálozott gyerekek száma. Ha azonban elbüszkélkednénk ezzel a fontos ténnyel az interneten, sokan nagy valószínűséggel így reagálnának: „Ja, szerinted az oké, hogy évente ötmillió gyerek meghal?”

Nyilván nem oké. Ez az egyik legszörnyűbb tény a világunkkal kapcsolatban. Ugyanakkor nincs ellentmondásban az előzővel. Jelentős előrelépést könyvelhetünk el ezen a területen, de még sok teendő vár ránk. Ahogyan egyik kollégám, Max Roser fogalmazott:

„A világ ma sokkal jobb hely; a világ még mindig rémes hely; a világ sokkal jobb hely is lehetne.”

Mindhárom állítás igaz. Ha tagadjuk az elsőt – vagyis azt, hogy beszélhetünk fejlődésről –, azzal fontos tanulságokról mondunk le, amelyek segíthetnének nekünk a további előrelépésben. Így ráadásul veszítünk a hitünkből is, hogy igenis lehetséges változtatni a világon.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy önelégültek legyünk

Az önelégültség csapdájába bármelyik pillanatban beleeshetünk. Amikor felmerülnek újabb – és rövid távú – problémák, hajlamosak vagyunk levenni a lábunkat a gázpedálról, és hagyni, hogy más irányba tereljenek minket. Ezt azonban nem engedhetjük meg magunknak.

Amikor Oroszország 2022-ben inváziót indított Ukrajna ellen, sok állam hátat fordított az orosz energiaellátásnak, az energiaárak az egekbe szöktek, és a világgazdaság felbolydult. Számos ország nagy nehézségek árán tudott csak átállni más energiaforrásokra, néhányan pedig a szén mellett döntöttek, és újraindították régi üzemeiket.

Ez a klímaváltozás elleni küzdelem szempontjából óriási visszalépés volt, de úgy tűnik, csak átmeneti. Több hónapig tartó fokozottabb szén-dioxid-kibocsátás után Európa szénfogyasztása újra alacsonyabb szintre került, és ismét az elvárhatóan gyors tempóban zajlik az átállás a megújuló energiaforrásokra.

Ezzel kapcsolatban két fontos tanulságot kell hangsúlyozni. Az egyik az, hogy a fenntartható világ kialakítása felé vezető utunkon mindig lesznek döccenők. Mindig lesznek olyan események, amelyek hatására kénytelenek leszünk halogatni egyes környezeti problémák megoldását, sőt akár még visszalépésekkel is számolnunk kell. De ne essünk pánikba, inkább készüljünk fel ezekre a fejleményekre.

A második tanulság az, hogy rugalmas rendszereket kell kidolgoznunk, amelyeket nem borítanak fel a többé-kevésbé váratlan események.

Nem egyedül kell megoldanunk a problémákat

Sok ember dolgozik azon, hogy szebb jövő várjon ránk. Némelyikük reflektorfényben van, legtöbbjüket azonban nem láthatjuk. Tárgyalótermekben harcolva igyekeznek változtatni vállalati stratégiákon; kormányokban próbálnak irányelveket módosítani; laboratóriumokban fejlesztenek napelempaneleket, turbinákat és akkumulátorokat; netán a szabad ég alatt dolgoznak fenntarthatóbb gazdálkodás kialakításán.

Nézzünk csak körbe magunk körül, és látni fogjuk, hogy rengetegen egészen különböző szinteken – a közvetlen környezetükön dolgozó magánemberektől kezdve a nagy hatású döntéseket meghozó világpolitikai vezetőkig – igyekeznek megbirkózni a környezetünkkel kapcsolatos problémákkal.

A fenti cikk Hannah Ritchie adattudós Ez nem a világvége című könyvének szerkesztett részlete. A kötet elkészülését az I-Tango – Gartner Bulgaria and Hungary támogatta. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.