Gajdos László azt szeretné, ha szilveszterkor nem lenne tűzijáték
De az augusztus 20-ival ki lenne békülve, ha csak az maradna. Ez abból a válaszlevélből derül ki, amit az augusztus 20-i tűzijáték ellen petícióval kapcsolatos megkeresésre küldött.
De az augusztus 20-ival ki lenne békülve, ha csak az maradna. Ez abból a válaszlevélből derül ki, amit az augusztus 20-i tűzijáték ellen petícióval kapcsolatos megkeresésre küldött.
HVG
Ha valaki éppen a piac csúcsán, a legnagyobb tőzsdei visszaesések előtt vásárolt be, akár évtizedeket is várhatott arra, hogy a befektetése ismét pozitív tartományba kerüljön. A Nikkei 225 index például 1989-es csúcsa után 34 évig nem tudott új magasságokba emelkedni, miközben egyes piacok a mai napig nem tértek vissza korábbi maximumukra. A Bankmonitor szakértő megnézték, mely tőzsdéken tartott legtovább a megtérülés, és mit lehet tenni azért, hogy ne egyetlen rosszul időzített döntésen múljon a megtakarítás sorsa.
A szokottnál kevesebb földgázt sikerült betárolni, miközben háború fenyegeti az utánpótlást, nő az ázsiai verseny és közeleg a tél.
HVG
A 2010-es évek közepén Magyarország minden kritériumot teljesített, de a gazdaságpolitika „kiváró álláspontra” helyezkedett az euró bevezetésével kapcsolatban – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki a 2010-es évek közepén éppen Magyarország nemzetgazdasági minisztere volt.
Kreatív módszerekkel és buldózerrel is nekiment már Magyar Péter a NER vagyonának. Legalább 1000 milliárd forint vagyon és több tízezermilliárd forintnyi pénzáramlás sorsáról van szó.
Eddig azokat támogatták, akiktől teljesítményt kellett volna követelni és azokat versenyeztették, akiket segíteni kellett volna, mostantól ez fordítva lesz – ígérte a pénzügyminiszter.
Megnézi a NAV, hogy biztosan nem csak adóelkerülési célból alapítottak bizalmi vagyonkezelőt vagy magánalapítványt. Mivel pontosan tudni lehet, mit fognak vizsgálni az adóellenőrök, az érintettek fel tudnak készülni.
HVG
A Mészáros és Mészáros, illetve a Szíjj László-féle Duna Aszfalt után a Hell is kevesebbett költ focira.
HVG
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Közgazdász Életműdíjat adott Farkas Zoltánnak, a HVG munkatársának.
HVG
Pénzt és békét ígért az elnök a félidős kongresszusi választások előtt szokatlan pártkongresszuson.
HVG
Ezermilliárddal, de van azért kockázat.
HVG
Az illetékes osztrák minisztérium egyik tisztviselője szerint nem nyújtottak be hivatalos panaszt az EU-hoz.
HVG
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium nem adta ki az Alma utcai szeretetotthon felújításának dokumentumait a Transparencynek, az új vezetés azt ígéri, hogy az adatigénylést teljesíteni fogják.
HVG
Piotr Serafin költségvetési uniós biztos jelentette be, hogy megkapták az írásos értesítést a magyar kormánytól.
HVG
A grémium tiszás tagjai kérik fel a civil szervezetet a munkára.
HVG
A legismertebb Putyin-oligarcha szerint igazságtalanok a vele szembeni szankciók.
HVG
A már részben átvett rendelésen felül Szlovákia még négy F-16-os vadászbombázót vásárol. A gépekért 2030-ig fizetnek.
HVG
HVG
MTI
Lakásvásárláskor csak a magyarok negyede nem kényszerül kompromisszumokra. A pénzügyi korlátok miatt legtöbben a kívántnál kisebb vagy rosszabb ingatlant választottak. Értelemszerűen a magyarok többsége elégedetlen jelenlegi otthonával.
HVG
A magyar erőművi mixből fájón hiányzik néhány modern gázerőmű. Az új egységek, megkésve bár, de épülnek, az egyiken a Tisza-kormány célkeresztjében álló Mészáros Lőrinc dolgozik.
Fontos személyi változás történt az állami felszámolónál gyakorlatilag ugyanakkor, amikor a kormány kiemeltté nyilvánította a Bayer Construct csődeljárását.