„Hűha!” – Trump gratulált az AfD választási győzelméhez Szász-Anhaltban
Az amerikai elnök szerint a szélsőjobboldali párt támogatóinak elege lett Németország „totálisan csapnivaló bevándorlási törvényeiből”.
Pénzt és békét ígért az elnök a félidős kongresszusi választások előtt szokatlan pártkongresszuson.
Minden felnőtt amerikai 5000 dollárt, átszámítva nagyságrendileg 1,5 millió forintot kap, ha a republikánusok nyerik a félidős amerikai választásokat, és sikerül megtartaniuk kongresszusi többségüket. Az általa „Trump-osztalék” néven emlegetett kifizetést szerdán ígérte meg Donald Trump amerikai elnök Dallasban, a november 3-án esedékes választást megelőző republikánus pártkongresszuson.
Trump 45 perces beszédet mondott a helyi idő szerint szerda esti eseményen, ahol saját teljesítményét “az elnökség történetének legnagyszerűbb két évének” nevezte.
A választók ugyanakkor másként látják. A közvélemény-kutatások szerint az emberek zöme elutasítja az elnököt a megélhetési költségek emelkedése és az Irán ellen indított háború miatt. Ezt az elnök is érzi, aki a szokatlan – többek szerint vélhetően törvénytelen, és részleteiben még egyelőre nem ismert – pénzbeli ígéret mellett arról is beszélt még a kongresszusi fellépését megelőzően, hogy választások után azonnal véget ér az Irán elleni háború.
Az amerikai elnök szerint a szélsőjobboldali párt támogatóinak elege lett Németország „totálisan csapnivaló bevándorlási törvényeiből”.
A félidős választások előtt szokatlan kampányrendezvényen mások mellett felszólal JD Vance alelnök, republikánus képviselők, jelöltek, illetve kormánytisztviselők, de a lényeg, hogy Trumpot helyezze a középpontba. Ezért sokan egyszerűen csak Trumpapaloozanak nevezik az eseményt a népszerű zenei fesztiválra (Lollapalooza) utalva.
A választás tétje, hogy a republikánusok meg tudják-e tartani a többséget a képviselőházban – ahol három mandátum megfordítása is elég lenne – és akár a Szenátusban is, ahol most néggyel vannak többen a republikánusok. Ha elvesztik a többséget, akkor Trumpnak elnökként nem csak meg lesz kötve a keze, de a párton belül is jelentősen meggyengülhetnek pozíciói, írja a Reuters.
Nyitóképünkön Donald Trump beszédet mondt Dallasban, fotó: Kent NISHIMURA / AFP
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.