Hogyan került be Szilvásvárad az angol hírekbe?
A Daily Telegraph igyekezett felgöngyölíteni a brit királynak adott ajándék lovak történetét.
A Daily Telegraph igyekezett felgöngyölíteni a brit királynak adott ajándék lovak történetét.
HVG
Mindenki odáig van John Malkovich alakításától, meg is nyerte a legjobb színész díját a Velencei Filmfesztiválon. Oscar-favorittá lépett elő a 72 éves legenda.
Mit tehet el magának egy magyar séf egy amerikai legenda örökségéből, ha közben sok ezer kilométer és jó pár évtized választja el tőle? A Tony – Egy séf születése című film Anthony Bourdain fiatalkorának pár évét dolgozza fel, és egy rendhagyó vacsorán mutatkozott be – Pallag Dávid séf tolmácsolásában.
A 27 éves férfi a mozgó autóból ugrott ki, hogy elkerülje az igazoltatást, a biztonsági övet sem használta.
HVG
Nem lehet azt mondani, hogy gyakran keveredett a hercegi pár a szomszédokkal. Állítólag még az iskolában sem szóltak, hogy költöznek.
HVG
A miniszterelnök elődei helyett bocsánatot kért a gyermekvédelmi rendszer áldozataitól
A főpolgármester szerint nem igaz, hogy Ryan Reynolds személyesen hívta őt telefonon a Mayday című film budapesti forgatása kapcsán. Mindenesetre fényképezkedett a színésszel, akiről utóbb tudta meg, hogy amúgy a képregényes (anti)hős Deadpoolt is alakítja. Hamletet felismerte Kenneth Branagh-ban.
Az énekesnő és párja, Michael Polansky 2024-ben erősítették meg: eljegyezték egymást.
HVG
A valódi kipihentség érzését veszíthetik el a (peri)menopauzán áteső nők, aminek – az állandó fáradtságon kívül – számos egyéb, káros egészségügyi hatása is van. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, mit tehetünk azért, hogy a változókorban is tudjunk jókat aludni.
Remifemin Plus
Bőséges volt a sztárfelhozatal a Velencei Filmfesztiválon. Nézze meg, mivel szórakoztatta a fotósokat George Clooney, kiket ölelgetett Werner Herzog, ki mellett állt Mundruczó Kornél és miféle ruhakölteményben vonult John Malkovich.
A pálya alkalmatlansága miatt nem fejezték be a bajnoki mérkőzést.
HVG
Finisben a fesztivál, Mundruczó és Reisz is bemutatkozott új filmjével. Az Oasis tagjai közben partra szálltak, Robert Pattinson pedofilokra vadászott, Penélope Cruz és Javier Bardem egy bunkert kerülgetett.
Mindezt a házelnök meg is örökítette.
HVG
Egy logisztikai vállalat vezérigazgatója 115,7 millió forintnak megfelelő összeget követelt vissza volt barátnőjétől.
HVG
Azt reméli, a kirohanásai mellett a játékára is emlékeznek, és a mai teniszezőktől szívesebben látna több érzelmet a pályán. A beszélgetésünk alatt derült ki, hogy John McEnroe valójában soha nem jelentette be a visszavonulását, úgyhogy ezt bepótolta nekünk. A Eurosportnál szakértősködő teniszlegendát egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdezhettük többek között a saját múltjáról, Carlos Alcaraz jelenéről és Novak Djokovic jövőjéről.
Folyamatosan változó világunk egyetlen biztos pontjai a nigériai csalók.
HVG
Két nappal V. Harald király temetése után halt meg a volt uralkodó nővére.
HVG
Közérdekű adatigénylés útján szeretné megtudni Molnár Áron, a hatóságok indítványozták-e Hankó Balázs volt kulturális miniszter mentelmi jogának felfüggesztését az NKA-botrány miatt.
HVG