A Diósgyőr volt edzője jókora bakival indított a Bajnokok Ligájában, mindenki rajta röhögött
A kedvencéről érdeklődtek, de nem sikerült a nevét eltalálnia.
A kedvencéről érdeklődtek, de nem sikerült a nevét eltalálnia.
HVG
A countryzene augusztusban, 80 évesen meghalt sztárja a Bound to Ride című feldolgozásban énekel.
HVG
Akár 95 millió forintnak megfelelő összegért kelhet el.
HVG
A mára Tisza-képviselőként dolgozó énekesnő a közösségi oldalán osztotta meg az életmentő elalvásuk törtnetét.
HVG
Tavaly a pécsi pride szervezője ellen eljárás indult, benne volt a pakliban, hogy soha többé nem taníthat. De ettől keményebb ügyei is voltak Buzás-Hábel Gézának, az Alkotmányvédelmi Hivatal is rászállt. Szombaton tartják a hatodik pécsi pride-ot.
HVG
A pilisszentlélekiek azt szeretnék, hogy maradjon a sorozat forgatása továbbra is a faluban.
A HVG BrandLab ezúttal nem laborkörülmények között, hanem ott próbálta ki a Dreame három új készülékét, ahol igazán volt mit csinálnia. A tesztkörnyezet nem volt kíméletes: kis lakás kutyával, macskával és egy nyaralás utáni visszatéréssel. A HVG BrandLab újságírójának beszámolója.
BrandLab
A legfiatalabb beteg 51 éves volt, a másik három 65 éves vagy annál idősebb.
MTI
Komolyabb csapadékzóna érkezik Magyarország nagy része fölé. Csak délkeleten marad a szárazság.
HVG
A Működő és Emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos is elmondta véleményét.
HVG
Ezentúl mindenkit „egyedülállóként” tartanának számon, aki nem házas – korábbi családi státuszuktól függetlenül.
MTI
Úgy tűnik, betalált a sussexi hercegi párnál III. Károly király hivatalos iránymutatása.
HVG
Michael O’Leary azt mondta, hogy a pórul járt férfinak egyik testrésze sem került a gépen kívülre.
HVG
Hiába rögzítettek a restaurátorok új sérüléseket a múzeumba visszaküldött szőnyegeken, sem a kölcsönvevő, sem a biztosító felé nem jeleztek kárigényt.
HVG
A Tisza képviselője, Dr. Gurzó Mária a Facebookon volt kénytelen elhatárolódni az NKA-botrányban letartóztatott Fásyné Gurzó Máriától, miután aggódó megkereséseket kapott.
HVG
Azon a napon viselte, amikor Károly – akkor még herceg – beismerte nagy nyilvánosság előtt a hűtlenségét. A ruhát most a Sotheby’s árverezi el.
HVG
Vilmos herceg támogatásával indult program az Egyesült Királyságban annak érdekében, hogy az öngyilkosság-megelőzés szerves része legyen a sport világának is.
HVG
Az énekesnő 50 millió forintos gyártási támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől az életéről szóló dokumentumfilmre.