John Malkovich feltámadt – helyszíni beszámoló a Velencei Filmfesztiválról
John Malkovich akkora John Malkovich-menetet nyomott a Velencei Filmfesztiválon, hogy az Oscar-díj is az övé lehet.
Mindenki odáig van John Malkovich alakításától, meg is nyerte a legjobb színész díját a Velencei Filmfesztiválon. Oscar-favorittá lépett elő a 72 éves legenda.
Véget ért a 83. Velencei Filmfesztivál. Az életműdíjakat már korábban kiosztották, kapott egyet George Clooney és Ellen Burstyn is. Szokás, hogy a díjazottak mesélnek egy jót a pályafutásukról: az efféle közönségtalkozókat mesterkurzusnak hívják a patinás fesztiválokon. Tartott tehát mesterkurzust mindkét legenda – aki kivárta a sorát, szelfizhetett is Clooney-val, aki a vészhelyzetes időkről is sztorizgatott.
A zsűrelnök idén Maggie Gyllenhaal volt.
Tavaly Alexander Payne töltötte be ezt a tisztet és rögtön a fesztiválnyitó sajtótájékoztatón igen kellemetlen helyzetben találta magát. Történt ugyanis, hogy az újságírók kérdésekkel provokálták a veterán filmrendezőt, aki zavarában azt bírta mondani, amikor a gázai helyzetről kérdezték, hogy nem elég felkészült a témában.
Idén semmi ilyesmi nem történt, mert meg sem tartották a zsűrit bemutató sajtótájékoztatót. Lehet találgatni, miért.
Filmeket azért vetítettek a fesztiválon, tudósítónk a helyszínen követte az eseményeket – fesztiválbeszámolóink itt, itt és itt olvashatók. Kollégánk nem egy középszerű művet látott, de egy biztos: Martin McDonagh új filmjétől, a Vadló Kilencért és John Malkovich színészi feltámadásáért odáig volt.
John Malkovich akkora John Malkovich-menetet nyomott a Velencei Filmfesztiválon, hogy az Oscar-díj is az övé lehet.
A nagyobb hollywoodi produkciók távolmaradtak a fesztiváltól, de a vörös szőnyegen így is nagy volt a forgalom. Vonult Robert Pattinson és Malkovich, Pamela Anderson és Wim Wenders, Werner Herzog, Rooney és Kate Mara0, és felvonultak a már említett életműdíjasok. Láthattunk magyar filmeseket is, a fesztiválon volt a világpremierje Horvát Lili, Mundruczó Kornél és Reisz Gábor új filmjeinek.
És akkor jöjjönek a díjazottak:
Arany Oroszlán:
May el-Toukhy: Woman Unknown
A zsűri nagydíja:
Lee Chang-dong: Possible Love
Ezüst Oroszlán a legjobb rendezőnek:
Ilya Khrzhanovsky: DAU
A zsűri különdíja:
Yuval Abraham, Rachel Szor: NAZA
Legjobb forgatókönyv:
Stéphane Brizé, Coralie Amédéo, Olivier Gorce: A Good Little Soldier
Volpi kupa a legjobb színésznőnek:
Mathilde Arcel (Woman Unknown)
Volpi kupa a legjobb színésznek:
John Malkovich (Vadló Kilenc)
Marcello Mastroianni-Díj a legjobb fiatal színésznek:
Malou Khebizi (A Place to Heal)
Luigi De Laurentis Díj a legjobb elsőfilmnek:
Auguste Bernard Kouemo Yanghu: House of the Wind
Armani Beauty Közönségdíj:
Alina Serban: I Matter
Horizontok-szekció:
Legjobb film:
Ann Sirot és Raphaël Balboni: Diane in the Loop
Legjobb rendezés:
Jacqueline Lentzou: A Day in the Life of Jo: Chapter Phaedra
Nyitókép: John Malkovich részt vesz a Wild Horse Nine című film vetítésén a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál keretében a velencei Sala Grande-ban, Olaszországban, 2026. szeptember 3-án. Fotó: AFP / NurPhoto / Luca Carlino
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.