Vándor Éva

John McEnroe a HVG-nek: Apám azt mondta, ha panaszkodsz, legalább ne káromkodj

Azt reméli, a kirohanásai mellett a játékára is emlékeznek, és a mai teniszezőktől szívesebben látna több érzelmet a pályán. A beszélgetésünk alatt derült ki, hogy John McEnroe valójában soha nem jelentette be a visszavonulását, úgyhogy ezt bepótolta nekünk. A Eurosportnál szakértősködő teniszlegendát egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdezhettük többek között a saját múltjáról, Carlos Alcaraz jelenéről és Novak Djokovic jövőjéről.


„Fontos, hogy néha szenvedjünk is”

Csak mosolyog azon, hogy David Attenborough-hoz hasonlítják, a kalandot viszont nagyon is komolyan veszi Ben Fogle. A BBC Earth műsorvezetője komoly kihívásokat teljesített már, de így is lenyűgözik az emberek, akik kalandként élik meg az életüket. Legújabb műsorában időben és térben megy vissza a Nílus forrásához, a sztorikból pedig nem fogy ki – ez derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, ahol a HVG is kérdezhette.


III. Károly király levele felért egy atyai pofonnal

Csak azért, mert Harry és Meghan váratlanul hazaköltözött, a státuszukban semmi sem változott – ezt teszi egyértelművé az, a király nevében írt hivatalos levél, amely megerősíti: a Megxit után Harryék magánembereknek számítanak – akkor is, ha azt akarják elhitetni magukról, hogy még mindig közük van a királyi családhoz.



Tíz kínzó kérdés Harry és Meghan nagy visszatéréséről

„Nem tudok elképzelni egyelőre olyan világot, ahol én visszaviszem a feleségemet és a gyerekeimet az Egyesült Királyságba.” Harry herceg ezt tavaly panaszolta el a BBC-nek, miután a bíróság úgy döntött, hogy nem jár neki állandó, közpénzből fizetett testőrség. Kicsivel több mint egy év után eljött az a világ, ahol nemcsak elképzelte, de meg is valósította a hazaköltözést.


A hely, ahol meghajlítják az időt

Egyszerre békés és felkavaró, csendes és erőteljes, magányos és közösségi élmény az Arcus Temporum három napja. A pannonhalmi művészeti fesztivál hosszú időre ad érezni és gondolkodni valót az oda látogatónak. Idén Bach és Kurtág, Parti Nagy és Esterházy adta mindehhez a kiindulópontot.



Orbán Viktor iszik és felejt

Orbán Viktor akkor hátrált ki a közéletből, amikor a híveivel elhitette, hogy a legnagyobb szükség van rá. Van-e még a volt miniszterelnöknek politikusi imázsa, vagy a Fidesszel együtt az is elporladt a választási vereség óta? És politikusi imázs nélkül mi marad Orbánból? Ha desztilláljuk a képét a nyilvánosságban, akkor csak a karikatúra: a pálinkát ivó nyakas magyar.


Mit tud még Lando Norris előhúzni a kalapból?

A McLaren a Ferrarit és a Mercedest meglepve hozta össze az idei első pole pozícióját, erőteljesen beleszólva a világbajnokságot eddig uraló két csapat stratégiájába. Kimi Antonelli és Lewis Hamilton a rajtbüntetések árnyékban folytatja a világbajnokságért vívott harcát. Mit várhatunk a tőlük a Magyar Nagydíjon?







„Nem bírok a tükörbe nézni, mert a halott ikertestvéremet látom vissza benne”

Tíz év telt el a nizzai terrortámadás óta, tíz éve próbálnak felépülni, meggyógyulni a túlélők a 86 halálos áldozatot és rengeteg sebesültet követelő borzalmas tragédia traumájából. Az évfordulón már nem a halál és a pusztítás van a középpontban, hanem az élet, pontosabban az, hogy a felfoghatatlan veszteség után hogyan lehet csak azért is tovább élni.




A nagy kérdés: érti-e még valaki Orbán Viktort?

A választás óta jól kitapintható volt annak a közéleti zajnak a hiánya, amellyel a NER rezegtette szünet nélkül az idegrendszerünket. Ezért is feltűnő, hogy ezt a csendet megtörve Orbán Viktor kommunikációs szőnyegbombázásba kezdett. Ám minden alkalommal, amikor mikrofon elé áll, leleplezi, hogy már csak saját maga érdekli, nem a nemzet.


„Freddie-t nem lehetett nem szeretni” – a Queen legendás frontemberéről meséltek a HVG-nek a legközelebbi barátai

Amikor 2023 szeptemberében a Sotheby’s aukcióján Freddie Mercury életének tárgyi emlékei kalapács alá kerültek, a rajongóknak olyan érzésük lehetett, mintha elveszett volna valami, ami még kézzelfogható lehetett volna a Queen legendás énekeséből. A Magyar Zene Házában megnyílt kiállítás ezt a veszteségérzést írja felül, ráadásul nemcsak a Mercuryhoz kapcsolódó tárgyakat gyűjti egybe, hanem a történeteket is, élő emlékké alakítva ennek a rendkívüli embernek a személyiségét. Azokkal a barátaival beszélgettünk, akik a legközelebb álltak hozzá: a személyi asszisztensével, Peter Freestone-nal, a testőrével, Terry Giddingsszel, a Barcelona producerével, Mike Morannal és 32 – köztük a legutolsó – Queen-klip rendezőjével, Rudi Dolezallal.


Várszegi Asztrik: Nem az a kérdés, hogy van-e mondanivalója az egyháznak, hanem az, hogy elhiszik-e neki ezek után

Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát egy olyan, több mint ezeréves szerzetesrendnek az elkötelezettje, amely alapítójának, Szent István királynak a szándéka szerint naponta az ország, a mindenkori magyar nép jólétéért, épségéért imádkozik. Az elmúlt évtizedek közéletileg egyik legaktívabb, ma már nyugdíjas egyházi méltósága idén lett 80 éves, és ma is sarkos véleménye van a világról. Pannonhalmán kérdeztük a múlt terheiről, az újrakezdés esélyeiről és arról, hogy lehet-e még kapcsolódni a lélekhez.