hvg.hu: Sportolókkal sokat foglalkozó pszichológusként segítette a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Oron induló magyar csapatot. Ez is azt erősíti, hogy ez valójában nem is főző-, hanem sportverseny?

Faludi Viktória: Abszolút. Gondoljon csak bele, a versenyen öt és fél órán keresztül kell egy nagyon feszes, másodpercre lebontott forgatókönyv alapján helytállni. Ez nagyon koncentrált figyelmet igényel. Lassan egy éve dolgozom a csapattal, már az európai döntőre is együtt készültünk, és a világdöntőn is én voltam a séf, Pohner Ádám és a segítője, Csillag Richard mentális felkészítője. Nem azért kellettem, mert bármi baj lenne velük, hanem azért, hogy bírják az óriási stresszt. Már a felkészülési idő is borzasztóan feszített volt: ezek a fiúk szeptember óta pihenőnap nélkül élték az életüket.

hvg.hu: Hogyan ment a felkészülés?

F.V.:. A folyamat első része nagyon kreatív, amikor kitalálták a norvég felkészítők segítségével, hogy mit és hogyan főzzenek. A munka a folyamatos ötleteléssel kezdődik, és nagyon nagy időnyomás alatt. Ezek után következett a hosszú gyakorlás. A fiúk szigorú időbeosztásban dolgoztak. A versenyidő 5 óra 35 perc, ennyi áll rendelkezésre, hogy két tányért elkészítsen minden versenyző. A gyakorlási szakaszban ezt a forgatókönyvszerűen be kellett gyakorolni.

Faludi Viktória

Túry Gergely

hvg.hu: Pszichológusként ebben hogyan tudott nekik segíteni?

F.V.: Ugyanabban, mint a sportolóknak, hogyan lehet leereszteni a nap végén. Hogyan lehet jól teljesíteni kényszer alatt, hogyan kezeljék az elvárásokat. Valamint abban is, hogyan lehet 5 és fél órán keresztül feszülten figyelni. Aki látta a versenyről valamelyik élő közvetítést, az maga is megtapasztalhatta, hogy micsoda hangzavar közepén kell egy nyitott térben helytállni. Nagyon tudatosan készültünk a fiúkkal arra, hogy a figyelmük nagyon koncentrált legyen, a zavaró körülményeket ki tudják zárni.

hvg.hu: Együtt készültek a váratlan helyzetekre is? Talán nem véletlenül reagált a csapat nagyon jól arra, hogy verseny közben elromlott a sokkolójuk?

F.V.: Az, hogy kölcsön kérték a marokkói csapattól a sokkolót, egy tökéletes megoldás volt. A sportolókkal is tudatosan készülünk a váratlan helyzetekre, például, hogy mi a teendő, ha valakinek lecsúszik a zoknija. Így tettünk Ádámékkal is. Ők arra is készültek például, hogy mi van, ha 5-10 perces csúszással indulnak valamilyen ok folytán, hiszen, ha valami elromlik, nem jár plusz idő.

hvg.hu: Ezek szerint nem véletlenül nem látszott semmiféle érzelem az arcokon és nem figyeltek fel semmire.

F.V.: Igen, minden séfnél látszott a fókuszálás, akárcsak a sportolóknál. Muszáj kizárni a külvilágot, mert úgy kell ott helyben teljesíteni, hogy a külső környezet nem befolyásolhatja. Ádám nagyon jól csinálta ezt, lehetett látni rajta. És nagyon örülök az eredményüknek.

Pohner Ádám

MTI / Balogh Zoltán

hvg.hu: Beszélgettek ez utóbbiról is, például arról, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz dobogós, vagy nincs benne az első tízben?

F.V.: A világ 12 legjobb séfje között lenni azért nem rossz dolog. Semmiképpen sem kudarc. Mi is lennénk bármiben a világ 12 legjobbjának egyike. Egy ilyen felkészülés során tulajdonképpen mindenre felkészültünk. Arra is, ha nem állnak fel a dobogóra. Alapvetően minden sportoló nyerni megy, ezért arra „tréningezünk”, hogy, miként lehet a célokat mentálisan elérni. Ami a tudást illeti: egy ilyen versenyre kijutni már önmagában nagy teljesítmény, és jelöl egyfajta színvonalat is. Más kérdés, hogy ez egy pontozásos verseny és nagyon szubjektív. Két tökéletes tálat kellett összerakniuk, aztán az, hogy mi lesz a pontozással, tőlük már teljesen független volt. Sokat beszélgettünk arról, hogyan lehet ezt kizárni. Sokszor átvettük: a lényeg, hogy a verseny a versenyzésről szóljon, ne az eredményről. A sportolókkal is mindig ezt szoktam gyakoroltatni. Aztán, hogy mi lesz az eredmény, az sokszor már nem csak rajtuk múlik: hiszen vannak bírók, vannak véletlenek, és van sok külső tényező, ami nem befolyásolható.

hvg.hu: Pohner Ádám is nyerni akart, vagy azért reálisan látta az esélyeit?

F.V.: Pontozásos, ízlésbeli versenyen nem nagyon lehet reálisan látni az esélyeket. Magyarország esélyeit lehetett volna latolgatni, de ezt én is kerültem, és tudatosan Ádám sem ment bele. Nyerni ment, máshogy nem lehet elindulni egy versenyen. Ő tudta magáról, hogy jó, helye van ott, és esélyes. És ezt én is így gondolom róla. A dobogóról nézve a 12. hely egy kicsit ugyan távolabb van, de mégis azt kell nézni, hogy egy világversenyen 12. helyen végezni az maga is győzelem. 26 évesen ez pláne csúcsteljesítmény, különösen az első versenyen. Remélem még több is lesz, mert mentálisan nagyon tehetségesnek tartom. Nagyon tudatos, van önreflekciója. Így neki nem kellett megtanítani, hogy mit figyeljen a testén, a lelkén, azt gyakorolzuk, hogy hogyan tud megnyugodni, kiereszteni, és összeszedetten, koncentráltan dolgozni.