Ha nem is citromlével, de végleg legyőznék a rákot
A sejtpusztítás helyett az együttélés a rákkal lehet az onkológia új jelszava - állítja az MTA kutatóorvosa. Miután egészen másként kezdtek a rákhoz közelíteni, Szakács Gergelyék laborjában sikerült kilőni a legagresszívebb ráksejteket, amelyek a kemoterápia hatástalanításával a daganat kiújulását okozzák.
Ma minden negyedik magyart a rák visz el, így egyre nagyobb szükség lenne megsemmisítő győzelmet aratni a betegség felett. Ez mindeddig nem sikerült, noha egyre többet tud a kórról az orvostudomány. A probléma bonyolultságához képest méltatlanul leegyszerűsítve ugyanakkor elmondható, az onkológusok most eljutottak oda, hogy újragondolják a filozófiát, amellyel az elmúlt hat évtizedben a daganatok kezeléséhez közelítettek mind itthon, mind nemzetközi szinten.
Hiszen mire törekszik ma az onkológia? Bárki, aki a rákban közvetlenül vagy közvetetten érintett, pontosan tudja, hogy a totális megsemmisítésre, legyen szó műtétről, sugárkezelésről vagy kemoterápiáról, nincs kegyelem, a daganatnak végleg el kell tűnnie. Ám egy friss elgondolás szerint éppen a radikális „napalmozás” szellemében fogant terápia járulhat hozzá a kezelés hosszú távú sikertelenségéhez. A Magyar Tudományos Akadémia kutatója is úgy véli, hogy a pusztítás helyett az együttélés a rákkal lehet az onkológia új jelszava: Szakács Gergely csapatával egyre biztatóbb eredményeket ér el a daganatok ellen folytatott küzdelemben. Laborjukban egy egészen új megközelítés szerint megtanulták kicselezni és kilőni az eddig kiirthatatlannak bizonyuló rákos sejteket.
A kemó mégis csodálatos
„Véletlenül sem akarok újabb lendületet adni a csodadoktoroknak, akik masszázzsal, citromlével, szódabikarbónával és hasonló sarlatánságokkal akarják gyógyítani a rákbetegeket, mondván, hogy a kemoterápia többet árt, mint használ, vagy eleve nem működik” – kezd bele a kutatásával kapcsolatos tévhitek preventív eloszlatásába Szakács Gergely. A 46 éves kutatóorvos ugyanis azon dolgozik, hogy a szervezet számára hihetetlen erőpróbát jelentő, és számtalan mellékhatást okozó kemoterápia hátrányait hogyan lehet kiküszöbölni, és a kezelést jóval hatékonyabbá tenni.
„Mielőtt a korlátairól és gyengéiről kezdünk beszélni, el kell ismernünk, hogy a kemoterápia rendkívül hatékony gyógymód, ami számtalan emberéletet megmentett vagy minőségi életéveket adott a rákbetegnek.” A szakember azt is hozzáteszi, hogy a tudósok alázatos munkájának köszönhetően a kemoterápia hihetetlenül intenzív fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, például egyes leukémiák és limfómák esetén ma már teljes gyógyulást érhetünk el vele, illetve más ráktípusok esetén, ha a kemoterápia 100%-os felépülést nem is biztosít, jelentősen javítja az életkilátásokat, és enyhíti a betegség okozta tüneteket.
A szakemberek ma már precízen fel tudják mutatni azokat a konkrét sejtszintű elváltozásokat, amelyek a daganat kialakulásáért felelnek. Sőt, elérhetővé váltak azok a gyógyszerek is, amelyek kimondottan ezt a hibát célozzák. A modern onkológiai gyakorlatban a diagnózis molekuláris szinten történik, és az orvos kifejezetten azokat a molekuláris hibákat célozza, amelyek a tumorsejtek korlátlan osztódásához vezettek. Ez valóban csodálatos, de sajnos a rákot egyelőre ezekkel a módszerekkel sem sikerült legyőzni – vonja le a következtetést Szakács Gergely.
Tumorharmónia
Szakács Gergely szerint a rák lényegében a rezisztencia problémája miatt gyógyíthatatlan. Pontosan mit is jelent ez? Hétköznapi megközelítésben arról a jelenségről van szó, amikor a kezdeti sikertörténet rémálommá válik: idővel elfogynak a kezelőorvos eszközei, mert a betegnél egyre kevésbé vagy már egyáltalán nem használ a kemoterápia. Ez főleg akkor áll elő, amikor a már legyőzöttnek hitt daganat hónapok vagy akár évek múltán újból megjelenik, vagy áttétek képződnek a szervezetben.
A már említett új elméleti, filozófiai keret, amellyel az MTA kutatói dolgoznak, mindezt azzal magyarázza, hogy a rák egy komplex ökoszisztéma, amelyben a dinamikus egyensúlyi állapotokat a darwini értelemben vett evolúció szabályozza. A tumor tehát nem homogén rendszer: nagyon sokféle ráksejt alkotja, és könnyen lehet, hogy nem is a ráksejt legnagyobb tömegét adók a legveszélyesebbek. A tumor ráksejtjeinek megvannak a saját, belső, önszabályozó folyamatai, ami nagyrészt abból ered, hogy a folyamatos növekedésre törekvő tumorsejtek alpopulációi, akárcsak a többi természetes életközösség tagjai, küzdenek egymással a rendelkezésre álló élettérért és tápanyagokért.
„Ha a tumorban lévő populációk kényes egyensúlyát megbontjuk a kemoterápiával, előfordulhat, hogy a gyors sikerek árát később a rezisztencia kialakulásával fizetjük meg. A hatóanyagra érzékeny ráksejtek kiirtásával ugyanis evolúciós előnyhöz juttatunk egy sokkal veszélyesebb, agresszívebb sejtklónt, ami képes a gyógyszerekkel szembeni védekezésre. Ez oda vezet, hogy a kemoterápia hosszú távon nem lesz hatékony, sőt az újraépülő daganatot immár a kezelésnek ellenálló tumorsejtek alkotják” – magyarázza Szakács Gergely.
Ebből pedig következik a logikus kérdés: miért maradnak háttérben ezek az agresszív ráksejtek, ha eleve ezek uralják a tumort?
Karddal, kaszával és pumpával
Ha nem támad a kemoterápia, a rezisztens és a kevésbé rezisztens ráksejtek rátermettségi viszonyai épp fordítottak: „békeidőben” a legagresszívebb sejtek kevésbé szaporodóképesek, mint a kemoterápiával eltüntethetőek. „A jelenség oka abban keresendő, hogy a rezisztens sejtek szaporodását egyrészt a gyorsabban osztódó, konkurens sejtklón limitálja, másrészt ezeknek a sejteknek az erőforrásai részben pont az ellenálló képességük kialakítására fordulnak” – fogalmaz Szakács Gergely tudományos precizitással, amit mi a magunk laikus módján leginkább úgy „fordítottunk le”, hogy a ráksejtek különböző túlélési stratégiákat alkalmaznak: békeidőben az egyik azért nem szaporodik olyan intenzíven, hogy tartalékolhasson az ínséges időkre a későbbi túlélés érdekében, és van, amelyik növekedése, térnyerése érdekében „elpazarolja” az erőforrásait. A rezisztens sejtek azzal válnak mindennél ellenállóbbá és túlélővé, hogy háború esetén képesek páncélt ölteni.
Ez a páncél alkalmas arra, hogy a gyógyszermolekulákat távol tartsa a sejt belsejétől. Lényegében olyan szuper felderítő fehérjepumpáról van szó a sejthártyán, amely felismeri az összes sejtidegen vegyületet, így téve ellenállóvá a sejtet a gyógyszerekkel szemben. Ezen túl számtalan más eszköz áll a rezisztens sejtek fegyvertárában, ilyen például a hibernáció: a sejt elvegetálgat, nem osztódik különösebben, nem kommunikál a külvilággal, majd a kemoterápia elvonultával újból életre kel. Az sem ritka, hogy a ráksejt mutáció segítségével egyszerűen átírja a saját belső útvonalait, hogy a kemoterápiás vegyület ne tudjon behatolni, de az is előfordulhat, hogy rátámad, és magukat a gyógyszermolekulákat változtatja meg mutációval.
Szakács Gergelyék azt vizsgálják, hogyan védekezik a rák a kemoterápia ellen, továbbá ezért milyen árat fizet. „Nincs ingyenebéd: drága mulatság a rezisztencia kialakítása. Páncélt hordani békeidőben nem kifizetődő. Azok a sejtek például, amelyek több transzporter fehérjét fejeznek ki, nagyobb energiaigénnyel rendelkezhetnek. Ez pedig remek, kihasználható támadási felületet jelent: szó szerint a sejt Achilles-sarkát célozhatjuk meg – magyarázza Szakács Gergely. Az utóbbi években az MTA Lendület programjának és az European Research Council ösztöndíjának köszönhetően a kutatócsoportnak sikerült olyan gyógyszerjelölt vegyületeket fejlesztenie, amelyek épp ezeket az agresszív, rezisztens ráksejteket pusztítják el.
Együtt élni a szelíd rákkal
Mégis mikor és mit jelenthet majd, ha beérik Szakács Gergelyék kutatása, amikor az eddigi reményteli eredmények további tudományos megerősítést nyernek? Mikor lehet valóban gyógyszer a vegyületből, amely ma jól teljesít a Petri-csészében? Az MTA kutatóorvosa szerint mindezt úgy kell elképzelni, mint egy óriási piramist, amely rendkívül széles talapzattal rendelkezik. Az alján többezernyi molekula nyüzsög: a világ kutatói ezeket szeretnék gyógyszerré fejleszteni, a csúcsán pedig azok a gyógyszerek trónolnak, amelyek eljutottak a hétköznapi használatig. „Számtalan pont van, ahol egy ígéretes molekula elszállhat. Általában tíz év, amíg egy felfedezésből gyógyszer lesz, igaz, arra is volt példa, hogy ez már korábban összejött.”
A kutatócsoport jelenleg állatokon próbálja bizonyítani, hogy a ráksejtek bizonyítottan gyenge pontjai az általuk fejlesztett vegyületekkel valóban hatékonyan támadhatóak-e. „In vitro szinten mindezt már nagyon szépen igazoltuk. Hogy az élő szervezetben, a tumor bonyolult szerveződése mellett a technológiánk valóban hatékony-e, még nem tudjuk. Csak a sikeres állatkísérletek után lesz érdemes arról beszélni, hogy a találmányunk hogyan juthat el a mindennapi gyógyászatba.”
Mi lesz, ha Szakács Gergelyék sikerrel járnak? Valószínűleg sokkal változatosabbá válik az onkológiai protokoll: „amikor a rezisztens sejtek megjelennek, a kezelőorvos előveheti a mi gyógyszereinket, amelyek kifejezetten ezeket a sejteket pusztítják, vagyis eldöntheti, hogy ezeket végső esetben használja fel, továbbá az is lehet, hogy megelőző jelleggel, vagy a hagyományos kemoterápiás szerekkel kombinálva írja fel a mi szereinket. Ezeket a modelleket mi is vizsgáljuk a rendszerünkben.”
A kutatóorvos szerint felmerül az a lehetőség is, hogy a kemoterápiás szereket a mostaninál jóval lassabban és türelmesebben adják majd a betegeknek, akár olyan áron, hogy a daganatot teljes egészében nem tüntetik el. Ez persze nem jelenti azt, hogy a rákgyógyászati paradigmaváltás után az összes rákbeteg arra lesz kárhoztatva, hogy mindenáron együtt éljen kezelhető mértékű tumorával: bizonyos ráktípusoknál továbbra is a végleges száműzésre törekszenek, de lesznek olyanok is, melyeknél éppen az együttélés lesz a hosszú távú, életmentő megoldás. De a rák akkor már olyan krónikus betegséggé szelídül, mint a diabétesz vagy a magas vérnyomás.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
