#étkezés

Felmérés: A húsnál csak a krumplit szereti jobban a magyar

Bár a húsfélék kedveltségének arányszámai meglehetősen magasak, a fogyasztás hosszú évek óta fokozatosan csökkenő tendenciát mutat, s várhatóan ez az elkövetkező időkben is folytatódni fog – derül ki az elemzésből. A baromfihús a magyarok kedvence, de a krumplit még annál is jobban szeretik.




Alig esznek együtt a magyar családok

A magyar családanyák 43 százaléka szerint keveset étkezik együtt a család, főként a hétvégi ebédeket és a hétköznapi vacsorákat költik el közösen - derül ki egy felmérésből.


Sajnálatos dolog derült ki a magyarokról

A magyaroknak csak 33 százaléka tudta eldönteni a zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján, hogy melyik termék egészségesebb, ezzel a hazai válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek a Consumers International és a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi felmérésében.



A 200 forintos pizza titka

Budapesten a legsikeresebb üzleti modellek közé verekedték magukat a 200 forintos pizzaszeleteket árusító üzletek, melyek döntően az éjszakai bulizásba induló, vagy onnan hazatántorgó fiatalok gyomrára apellálnak. A terméket innovatívnak nevezni kis túlzással sem lehet. Sokkal inkább a megfelelő hely és a jó időzítés találkozásáról van szó. Hiszen mi olcsóbb és laktatóbb van egy kétszáz forintos pizzacsíknál?








Pajzsmirigyrákot okoznak az algák?

Növeli a pajzsmirigyrák kockázatát a menopauza után lévő nőknél a rendszeres algafogyasztás a makrobiotikus élelmiszer jódtartalma miatt - állapította meg egy szerdán közzétett japán tanulmány.



A rovarevés lehetőségeit kutatja az Európai Bizottság

Az évtized végéig van időnk arra, hogy hozzászokjunk a rovarevés gondolatához, mivel egyes tudósok szerint az állattartás megdrágulása miatt elkerülhetetlen lesz a proteinben rendkívül gazdag hatlábúak fogyasztása. Az EU-t mindez nem fogja felkészületlenül érni: az Európai Bizottság idén 3 millió euróval támogatja a rovarok ehetőségét kutató projekteket - adta hírül a Daily Mail című brit napilap hírportálja.