Az ízeltlábúak törzsébe tartozó, szelvényezett testű állatok beiktatása az étrendünkbe főként tápanyagtartalmuk miatt lehet vonzó opció. Egyes férgek például háromszor annyi proteint tartalmaznak kilónként, mint a marhahús, míg például kálciumbevitel szempontjából négy tücsök megevése egy pohár tej elfogyasztásával ér fel.Bár a rovarok Európában hagyományosan nem képezik az étrend részét, világszerte mintegy 2,5 milliárd ember fogyaszt rendszeresen rovarokat - állítja az ENSZ élelmiszerbiztonsági hatósága. A világszervezet élelmezésügyi és mezőgazdasági szerve szintén fenntartható módon tenyészthető táplálékforrásként, illetve az élelmiszerhiány egyik megoldásaként tekint az általában kártevőként ismert rovarokra.A szakhatóságok, illetve a kutatók abban is egyetértenek, hogy az európai közönség számára az ízeltlábú állatkákat valószínűleg álcázott formában kell tálalni. Noha egyes ínyencségnek számító rovarok iránt - ilyen például a csokoládéba mártott hangya - már most is van némi kereslet, nem valószínű, hogy a hatlábúak teljes valójukban fognak bekerülni az étrendünkbe. Megoldás lehet például, hogy a rovarokat ledarálva, adalékként keverik hozzá különböző burgerekhez és más gyorsételekhez."Az élelmiszergyártók például állati eredetű proteinként tüntethetik majd fel a rovarokat a termékeken. Egyébként nem sok embernek támadna gusztusa sáska-burgerre" - véli Daniel Creedon londoni séf, akinek éttermében már most felszolgálnak mézben megforgatott hangyát, sáskát és méhet is. Egy fenntartható fejlődéssel foglalkozó honlap szerint a rovarokat tartalmazó élelmiszereket különböző egészségtudatos jelszavakkal lehetne népszerűsíteni, mint "proteinben gazdag", "zsírszegény", de "öko-burgerként" is eladhatóak lennének a termékek.Bár ez Egyesült Államok sem tette még le a voksát a rovarevés mellett, a hatályos amerikai élelmiszerbiztonsági szabályozások értelmében már most sem probléma, ha feldolgozott élelmiszerek rovardarabokat tartalmaznak. Ezt a rendelkezést persze nem verik nagydobra az amerikai hatóságok, hiszen a rovardarabokon kívül a rágcsálószőr sem tiltott "hozzávaló".
A rovarevés lehetőségeit kutatja az Európai Bizottság
Az évtized végéig van időnk arra, hogy hozzászokjunk a rovarevés gondolatához, mivel egyes tudósok szerint az állattartás megdrágulása miatt elkerülhetetlen lesz a proteinben rendkívül gazdag hatlábúak fogyasztása. Az EU-t mindez nem fogja felkészületlenül érni: az Európai Bizottság idén 3 millió euróval támogatja a rovarok ehetőségét kutató projekteket - adta hírül a Daily Mail című brit napilap hírportálja.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.