Nem voltak egyedül azzal az érzéssel, hogy menjen mindenki a picsába. Egész Európában jelen van ez a frusztráció, hol jobban, hol kevésbé: kalózpártokat, viccpártokat emel fel nyugaton, keleten inkább szélsőségeket. Ezt az érzületet próbálja becsatornázni a fehér kocka intézménye is. Az LMP a kétoldali kiábrándultságot lovagolta meg, és a parlamentbe kerülve bebizonyította, hogy nem a fasizmus az egyetlen lehetősége annak, aki mindkét nagy párttól irtózik.

De azt is, hogy az elitellenesség pont olyan veszélyes csapdává válhat, mint azzal nyerni, hogy ne az emberekkel fizettessék meg. Az unortodox katasztrófasorozat is azért történik, mert az épeszű megoldásokat a Fidesz alpári demagógiája kizárta még a kampányban, vagyis lábon lőtték magukat a kormányzás megkezdése előtt. Nos, az a demagógia sem tartható már 2013-ban, hogy minden kormányzás ugyanolyan szar volt.

A csapda az LMP-nek, ahogy a Fidesznek is, a matematika képében jelent meg. A kormány a természeti törvények és az elemi fizika vasmarkában vergődik, ahogy napról napra csalódniuk kell, és Magyarország alatt még mindig nincsenek olaj-, urán- vagy fűszermezők, meg a nap se süt jobban. Az LMP ezzel szemben egy mesterséges feladvánnyal találta szemben magát, amit éppen a Fidesz írt fel a táblára, választási rendszer cím alatt. Annak nincs olyan megoldása, ami megmentené őket a döntéskényszertől.

De nem ezen múlt. Ha megmaradt volna az eddigi eredményszámítás, akkor is elérkezett volna a nap, amikor az eredeti, mindenkit elutasító csatakiáltásról le kell szokni. Az LMP legvérmesebb reménye ugyanis az volt, hogy egyszer majd valóban a mérleg nyelve lehet. Na és 2014-ben koalícióra lépni a Fidesszel vagy a balos blokkal vajon nem lett volna árulás? Nem jöttek volna szembe a korábbi nagy szavak az örihariról?

Most jött el a nap, és vele az identitáspánik. A józanabbja felismerte, hogy lépni kell. A többiek, mint a kilakoltatásra bénultan váró, az utolsó pillanatig reménykedő és tagadó sorsüldözöttek, elbarikádozták magukat. Már annyi emberük sem maradt, hogy az őrséget be tudják osztani. Igen, ők azok, akik még sohasem kormányoztak - de ez önmagában csak arra elég, hogy soha meg se próbálhassák.

Legalább megvolt ez a kör is. Jogos és még népszerű jelszó is, hogy mindenki kapja be egyformán, de az erre alapozott termék életciklusa véges, mert mindenkit egyszerre csak puccsal lehet elzavarni, és az olyat másfajta zöldek szokták csinálni. Az LMP szerethető párt akart lenni, és ennek egyetlen biztosítékát abban látta, hogy nem tárgyal a csúnya bácsikkal, akiket már megrontott a hatalom.

Ennek a kísérletnek a kudarca remélhetően jótékony lesz – ugyanis soha, soha nem szabad egy pártot szeretni. Úgy kell közülük válogatni, mint a használtautó-piacon vagy a hentesnél: egyik sem lesz tökéletes, de a kevésbé szart megkereshetjük. De pártot szeretni: perverzió. Nem arra való. Így aztán siratni is fölösleges.

Összefogásról korábban: És most fogjátok meg egymás kezét