Tűz ütött ki a dél-oroszországi Krasznodari területen lévő Afipszkij olajfinomítójában egy éjszakai ukrán dróntámadás következtében – közölte kedden Veniamin Kondratyjev, a régió kormányzója a Telegramon.
Egyelőre nem tudni, pontosan mekkora kár keletkezett a létesítményben. A Reuters beszámolója szerint a kormányzó hozzátette, hogy a településen két ember meghalt, további kettő pedig megsérült, amikor a lehulló dróndarabok az Afipszkij vasútállomásra zuhantak.
A Kyiv Independent cikkében emlékeztet: a finomító Oroszország déli részének egyik legnagyobb olajfeldolgozó létesítménye, amely többek között benzint, dízelt, bitument és ként állít elő. A létesítmény évente körülbelül 6,25 millió tonna nyersolajat dolgoz fel – ez Oroszország finomítói termelésének mintegy 2 százalékát teszi ki –, és már korábbi ukrán támadások célpontja is volt.
A közösségi médiában terjedő felvételeken látható a tűz a finomítóban és a felszálló füst. A támadás idején légiriadó volt érvényben az érintett orosz régióban, de az ország más részein is. Az ukrán hadsereg egyelőre nem nyilatkozott a támadásról szóló jelentésekről.
Ukrajna azért támadja Oroszország olajfinomítóit és egyéb energetikai létesítményeit, hogy megzavarja az orosz hadsereg üzemanyag-ellátását, és csökkentse a Moszkva által a háború finanszírozására fordított bevételeket. Az elmúlt hónapokban a támadások gyakorisága azonban valamelyest csökkent, mivel Ukrajna a figyelmét Oroszország online kereskedelmi ágazatára irányította, célba véve a Wildberries és az Ozon létesítményeit – jegyzi meg a portál.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó AFP / DPA / Marijan Murat