99,85 százalékkal újraválasztották Kadirovot Csecsenföldön
Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetsége megdöntötte korábbi, 99,7 százalékos rekordját.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetsége megdöntötte korábbi, 99,7 százalékos rekordját.
HVG
Nincs meglepetés.
HVG
Vasárnap folyamatosak voltak az orosz dróncsapások az ukrán fővárosban és környékén.
HVG
Az előzetes mérések szerint csak azok a pártok lépték át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, amelyek nem jelentenek veszélyt Putyin hatalmára.
HVG
HVG
MTI
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés elnökjelöltjétől ez azért meglepő, mert bár az oroszokhoz fűződő viszony kérdésében a pártja megosztott, korábban éppen neki volt igen szívélyes kapcsolata a Kremllel.
HVG
A város vezetője szerint több mint 1600 drónt lőttek le.
MTI
A jövő márciusra tervezett találkozón Kirill Dmitrijev, valamint az AfD két társelnöke, Alice Weidel és Tino Chrupalla venne részt.
HVG
Az ügyészek szerint a hálózat célpontjai között európai polgári és katonai infrastruktúrák is szerepeltek.
HVG
Ukrajnából téríthették el a drónt, vélhetően nem Litvánia volt a célpont.
HVG
Az előzetes vizsgálatok szerint a drón Oroszországból érkezett.
MTI
Oroszországban az olajfinomítók elleni ukrán támadások miatt küzdenek üzemanyaghiánnyal. A Leningrádi területen a benzinkutak ötöde már bezárt.
HVG
Az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta jelentősen nőtt az Európai Unió tagállamai ellen elkövetett hibrid támadások száma – mondta az Európai Parlamentben Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. A képviselők az Oroszország és más szereplők által jelentett hibrid fenyegetésekről, valamint az EU ellenálló képességéről vitáztak.
HVG
HVG
Arató László (Eurologus)
Az amerikai kormány légierőért felelős minisztere, Troy Meink egy nyilvános rendezvényen arról beszélt, hogy az Egyesült Államok kész az űrbe telepített fegyverekkel megvédeni a haderejét.
HVG
Dánia elfogadhatatlannak nevezte az esetet, Oroszország szerint a dán helikopterek veszélyes manővereket hajtottak végre orosz hadihajók közelében.
HVG
A lap szerint két orosz oligarcha miatt megy a vita.
HVG
A német–ukrán állampolgárságú nő érzékeny információkat adott át a berlini orosz nagykövetségen dolgozó kapcsolattartójának.
HVG
Az orosz történelemben számtalan példa van rá, hogy egy rezsim sziklaszilárdnak tűnt, mégis egy pillanat alatt összeomlott, főleg vesztes háborúk után, mondta Michael David-Fox, a bécsi Humántudományi Intézet új igazgatója a Pressének adott interjúban.
hvg360
Az amerikai elnök szerint a finomítók elleni támadások hajtják fel a teherszállításban meghatározó üzemanyag árát, ami „kárt okoz a világnak”.
HVG
HVG
MTI
Azt szeretnék, hogy az orosz és az ukrán államfő találkozója Moszkvában legyen.
HVG
HVG
MTI
Az ukrán elnök szerint az orosz rakétagyártó kapacitást kell megfékezni büntetőintézkedésekkel.
MTI