A túlnépesedett emberiség által előidézett ökológiai pusztítás és klímaváltozás hozzájárul a sivatagosodás terjedéséhez és az egyre gyakoribbá váló rendkívüli időjárási eseményekhez. Az ezekkel járó édesvíz- és élelmiszer-hiány elvezet a népesség elvándorlásához, illetve a szűkös erőforrásokért vívott egyre hevesebb küzdelmekhez. Aligha véletlen, hogy egy három évvel ezelőtt készült tanulmány szerint az 1980-2010-es időszak fegyveres összetűzéseinek 9 százaléka esett egybe olyan regionális klíma-katasztrófákkal, mint például hosszan tartó aszály.  

A biztonságpolitikai kihullámzás

A Világbank előrejelzése szerint 2050-ig a klímaváltozás 143 millió embert kényszeríthet otthona elhagyására, ebből 86 millióan afrikaiak. A Marylandi Egyetem kutatói szerint a Szahara kiterjedése 1920 óta napjainkig már így is 10 százalékkal növekedett.

AFP / Philip Lee Harvey

 Valóban, Európában a migránsok özönétől való félelem mára több országban megrendítette a hagyományos bal- és jobboldali mérsékelt pártokat, és ez magát az európai integrációs projektet is veszélybe sodorta. 

Új-Zéland 2018 nyarán hozta nyilvánosságra új Stratégiai Védelempolitikai Állásfoglalását. Ebben a klímaváltozást egy olyan veszélyforrásként írják le, amely „a gyenge kormányzású régiókat destabilizálja”, így felerősítve a „hagyományos biztonsági kihívásokat”. Ott a kétévente megrendezett Southern Katipo hadgyakorlatokon már szimulálják a katonai behatolást olyan területekre a dél-csendes-óceáni térségben, ahol polgári engedetlenség lett úrrá.

Tagadhatatlan, hogy a klímaváltozás felerősíti az olyan feszültséget okozó tényezőket, mint a szegénység és a politikai instabilitás, valamint kedvező környezetet teremt a terrorizmus számára. A rendkívüli szárazság Nigériában hozzájárult a Boko Haram terrorcsoport felemelkedéséhez, Szíriában pedig a rossz termés és az élelmiszerárak növekedése békétlenséget váltott ki, ami polgárháborúhoz vezetett. Nigériában olyan szintet ért el a vízért és a földekért folyó küzdelem, hogy az elmúlt pár évben már többen haltak meg ezekben, mint az iszlamista Boko Haram támadásaiban.

A Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet egyik páncélozott harcjárműve, amelyet nigériai katonák foglaltak le az északkelet-nigériai Mararaba-Mubi városban 2015. március 4-én

MTI / EPA / Henry Ikechukwu

A Max Planck Institute és a Cyprus Institute kutatóinak előrejelzése szerint a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 2050-re elviselhetetlenné válhat a hőség, ami a homokviharok erősödésével együtt komoly kihívást jelent a térség 500 milliós népességének, így ugrásszerűen megnő az öko-menekültek száma. Iránban a kiszáradt déli tartományokból már megindult az északiak felé a menekülés, tovább mélyítve a politikai törésvonalakat az országban. Hasonló folyamatok zajlanak le Pakisztánban is, ahol a kiszáradó térségekből Karacsiba vándorolnak az emberek, súlyosbítva az etnikai konfliktusokat.

Nem véletlen, hogy az európai hatalmak az elmúlt időszakban folyamatosan erősítették katonai jelenlétüket az észak-afrikai térségben. Berlin katonai bázist épített Nigerben, és csapatai számos szub-szaharai országban állomásoznak. Párizsnak nemcsak több katonai bázisa van Afrikában, hanem folyamatosan erősíti csapatait Maliban, Burkina Fasóban, Nigerben, Csádban és Mauritániában is.

Elapadó vízkészletek

A rohamléptű ipari és mezőgazdasági fejlődésnek köszönhetően száz év alatt hatszorosára nőtt a világ vízfogyasztása. Eközben a Föld lakossága is háromszorosára nőtt, így egyre többen szomjaznak tiszta vízre. 

Tovább tetézi a problémát, hogy a világ ivóvízkészletének 60 százaléka kilenc, ritkán lakott ország területén található. Kanada például a Föld teljes édesvízkészletének negyedét birtokolja.  Amely országokban pedig hosszabb ideje szárazság van, ott már kritikus helyzet alakul ki.

Indiában – sőt szerte Ázsiában – meredeken emelkedik a geopolitikai feszültség az apadó vízkészletek miatt. Ez nem véletlen, hiszen napjainkra Ázsia minden más kontinensnél kevesebb egy főre jutó ivóvízzel rendelkezik. Holott a térségben már amúgy is feszült India és Kína kapcsolata, a vízért folytatott versenyfutás pedig csak tovább mérgezi a politikai légkört Ázsia államai között.

India egészen egyszerűen agresszornak tartja Kínát, amely már eddig is a világ legtöbb gátját építette meg, szám szerint több mint 87 ezret. Ezzel, míg 1949-ben még csak 40 kisebb vízelektromos gátja volt, mára már több van ott, mint az Egyesült Államoknak, Kanadának és Brazíliának összesen.

Vízierőmű a Yarlung Tsangpo folyón Tibetben

AFP / Xinhua / Chogo

Kína legnagyobb, nemzetközileg is megosztott vízkészlete a Tibeti-fennsíkon helyezkedik el, amelyet Peking az 1950-es években annektált. Mi több, a 2016-ben elindult 13. kínai ötéves terv a fennsíkon több új gát építését célozza meg.

A kínai hadtörténetben nem ismeretlen a víz fegyverként használata. A második világháború alatt a Kínai Nemzeti Hadsereg főparancsnoka, Csang Kaj-sek felrobbantott egy gátat a Sárga Folyón, hogy megakadályozza a japán csapatok előrenyomulását. Az áradás nemcsak a japánokat állította meg, hanem egyben mintegy 800 ezer kínai civil fulladásos halálával és 4 millió ember otthonának elvesztésével is járt. 

Irán a globális édesvíz-készletek csupán 0,3 százalékával rendelkezik, de lakossága a világ népességének 1 százalékát adja. Nem véletlen, hogy az ilyen szintű sérülékenységre felfigyeltek már az amerikai katonai tervezők is. Egy jelentés szerint „az 1979-es iráni forradalom óta az ország egy főre jutó fenntartható vízkínálata több, mint a felével esett. Az ország nagy területein az ivóvíz iránti igény a kínálatot az év harmadában meghaladja. A másfél évtizede tartó szárazság hozzájárult ehhez a helyzethez, ahogyan a pocsék erőforrás-gazdálkodás is. Ennek eredményeképpen az ország több részében a vízzel összefüggő szükséghelyzet miatt zavargások tapasztalhatók.”

Szezám tárulj!

Egészen másfajta geopolitikai kihívásokat láthatunk eközben az arktikus térségben, amelynek jogi státusza többnyire rendezetlen. Viszont a globális felmelegedés korszakában egy olyan kincsesbánya, ahol a tudósok bolygónk feltáratlan olajkészletének 13, a földgáz 30 százalékát, és emellett rengeteg szenet, gyémántot és értékes, ritka fémet gyanítanak.  Moszkva 2015 nyarán nyújtotta be igényét az ENSZ-hez egy 1,2 millió négyzetkilométeres – vagyis nagyjából egy Dél-Afrikai Köztársaság nagyságú – területre a térségben, beleértve az Északi-sarkot.

A Vosztok-állomás az Antarktisz keleti részén

MTI / Todd Sowers

Az arktikus térség az egyetlen olyan műveleti terület a világ tengerein, ahol az amerikai haditengerészet harcértékét felülmúlja egy versenytárs. A katonai erőviszonyokat jól mutatja, hogy míg az oroszoknak 17 katonai bázisuk van a térségben (ebből legalább 6 új), aközben a nyugati szövetségnek csupán 14 (főként Alaszkában, Kanadában és egy-egy Norvégiában, valamint Grönlandon). Moszkva már 2014 végén létrehozta az Arktikus Stratégiai Parancsnokságot, amelynek központja a Murmanszk régióban fekvő Szeveromorszkban van – amely egyben az orosz Északi Flotta központja is. 

Washington megkésve ébredt, és csupán tavaly májusban jelentette be, hogy az amerikai haditengerészet feléleszti a költségvetési kiadások lefaragása miatt 2011-ben kispadra ültetett második flottát, arra hivatkozva, hogy Oroszország egyre „erőteljesebb” a térségben. Az amerikai haditengerészet műveleti vezetője, John Richardson szerint a második flotta feladata lesz az USA keleti partjainak, valamint az Atlanti-óceán egész északi részének védelme. Tavaly tavasszal a Pentagon nagy nehezen újraindította hadgyakorlatait is az arktikus térségben.

A 32. kínai Antarktisz-expedíció a Déli-sarkvidéken

MTI / Hszinhua / Paj Jang

Kína tavaly januárban egy úgynevezett Fehér Könyvben vázolta fel sarkvidéki politikáját, kifejezvén ezzel elkötelezettségét a régió iránt. E szerint Peking tervei között szerepel, hogy az Északi-sarkot az Egy Öv, Egy Út Kezdeményezéshez kösse, amellyel egy Északi-sarki selyemút valósulhatna meg, összekötve a Jeges tengeren Kínát és Európát. Kína is felismerte, hogy valós területi követelések híján inkább az együttműködésre, mintsem egy vezető szerep kialakítására kell helyeznie a hangsúlyt. Nem véletlen, hogy a dokumentum angol nyelvű verziójában 45-ször szerepel a “cooperation”, azaz együttműködés szó.

Grönlandi behatolási kísérletek

Kína a színfalak mögött valójában Izlandot használja strómannak regionális érdekei érvényesítésére. Nem véletlen, hogy már 2012-ben Izland volt a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang európai körútjának első állomása. 2013-ban Peking és Reykjavik kétoldalú kereskedelmi egyezményt írt alá, egyben Kína megfigyelő státuszért folyamodott az Arktikus Tanácsba - napjainkban pedig az ázsiai országé az Izlandon működő diplomáciai képviseletek legnagyobbika! 

Peking ezzel párhuzamosan aktívan dolgozik Grönland becserkészésén, de Dánia – amelynek vétójoga van grönlandi nemzetbiztonsági kérdésekben – eleddig keményen áthúzta a kínaiak számításait. 2017-ben például Koppenhága biztonsági aggodalmakra hivatkozva elutasította a kínai General Nice Group bányavállalat ajánlatát egy elhagyott grönlandi haditengerészeti kikötő megvételére. 

A dánokat nem hatja meg a kínaiak pénze, viszont nem kerülte el a figyelmüket, hogy Peking az elmúlt 5 évben stratégiai jelentőségű kikötőket vásárolt föl a görögországi Pireusztól kezdve a belga Zeebrugge-ig, jelenleg már az európai konténerkikötők 10 százalékát ellenőrizve. Hogy ez (biztonság)politikailag hová vezethet, az megmutatkozott már 2016-ban, amikoris az EU tervezett nyilatkozatát a Dél-Kínai-tenger ügyében – főként magyar és görög követelésre – erősen felvizezték, pedig három napig folyt a vita, hogy a nemzetközi jog súlyos megsértése miatt keményen oda kell szólni Pekingnek. 

A szerző a privatbankar.hu külpolitikai szakértője