Üstökösként robbant be a francia politikai életbe Emmanuel Macron, aki a ma kezdődő nemzetgyűlési választásokon megerősítheti hatalmát. Hét pontba szedtük, miért lenne jó, ha Macron pártja nyerné a választásokat – amire, ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak, komoly esélye van.

1. Mert a mostani győzelem nélkül csak egy morcos báb lesz

Az ötödik francia köztársaság elnöki rendszer, az államfő jóval több hatalommal bír, mint például Magyarországon Áder János. A fő különbség az, hogy a minisztertanácsot is az államfő vezeti, vagyis a kormányfő fölött áll – ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a politikai stratégiát ő határozza meg.

A parlament is más, mint nálunk: a kétkamarás rendszerben az alsóházat, vagyis a Nemzetgyűlést választják közvetlenül, ötévente – ennek a voksolásnak tartják az első fordulóját ma, a másodikat pedig egy hét múlva. A Nemzetgyűlés menesztheti a kormányt, az államfő viszont a Nemzetgyűlést – a normális kormányzás érdekében tehát nem árt, ha a parlamenti többség és a köztársasági elnök között egyetértés van.

AFP / Eric Feferberg

Ezért kockázatos, hogy az államfőt is közvetlenül választják, hiszen nincs garancia arra, hogy egy szimpatikus elnökjelölt után a pártja is sikert arat. Egy hónapja sokan ettől tartottak Macron esetében is, aki egy idén áprilisban alapított párttal, elég kiegyenlített versenyben tört az élre az elnökválasztáson. A legutolsó felmérések viszont azt mutatják, nem csupán meggyőző győzelmet arathat, de olyan többséget is elérhet, amilyet ritkán látott az ötödik köztársaság: az 577 fős parlamentben akár 400 képviselője is lehet pártjának. (Tudjuk, Theresa May is ilyesmire számított Nagy-Britanniában, de az egy másik történet.)

2. Mert nem szélsőséges politikusként újítja meg a politikai rendszert

Macron sikerének titka elsősorban az, hogy felrúgta a nem szélsőséges francia pártok közötti határköveket. Ő maga a Szocialista Pártban kezdte politikai karrierjét, egy szocialista államfő idején kapott miniszteri posztot és felhatalmazást liberális gazdasági programja véghezvitelére, pártjának pedig nem csak a neve – En Marche !, vagyis Előre! - nem utal a politikai irányra, de centrista programjával szavazókat és jelölteket is lopott minden irányból.

MTI / EPA / AFP pool / Eric Feferberg

Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) színeiben azért 34 százalékot ért el az elnökválasztás második fordulójában – mondhatjuk, ám ez igazából nem sokat jelent. Az FN terepe ugyanis nem a Nemzetgyűlés: miközben az Európai Parlamentben 22 képviselőjük bomlasztja az EU-t, a francia törvényhozásban mindössze ketten képviseltetik magukat. (A mostani felmérések szerint 5-22 mandátumot szerezhetnek, ám ez még mindig elenyésző szám az 577 fős Nemzetgyűlésben.) Ez részben azzal magyarázható, mint Macron sikere az elnökválasztáson: a francia pártok szívesen fognak össze a második fordulóban a szélsőséges jelölt ellen.

3. Mert életet lehelhet az EU-ba

Macron programjának legkönnyebben beazonosítható eleme az Európa-pártiság. Emlékezzünk csak: megválasztása utáni teátrális bevonulását az EU himnusza, Beethoven Örömódája kísérte hosszú perceken keresztül – talán azért, hogy mindenkinek leessen az összefüggés.

NurPhoto / Omer Messinger

Az EU melletti kiállásért leginkább Angela Merkel lehet hálás: újra beindulhat ugyanis a német-francia tandem, vagy egy másik közhellyel élve az európai integráció motorja. Nem a háborús veszély elhárítása a cél természetesen, de – a közös pénz ellenére – még mindig két igen eltérű gazdasági, politikai hátterű országról van szó, és ha ők egyeztetni tudják az érdekeket és az irányokat, az felgyorsíthatja a 28 (vagy inkább 27) tagú rendszer működését is.

Ha ebbe a kétsebességes Európát akarjuk belelátni, nem tévedünk nagyot. Ám ez azt fogja jelenteni, hogy a mostani toporgás helyett lesz, aki legalább megy valamerre.

4. Mert életet lehelhet a francia gazdaságba

Amíg a német kormány a fiskális szigor élharcosa, Párizs a hosszú évek óta nem képes beindítani a gazdasági növekedést, így sem a hiányt és az államadósságot nem tudja leszorítani. Az államfő elődje, Francois Hollande leginkább sunnyogással oldotta meg ezt a problémát (Párizsban, Berlinben és Brüsszelben egyaránt), a megoldás hálátlan feladatát pedig az ifjú és tettvágyó Macronra bízta.

Emmanuel Macron reformterveire tüntetésekkel és sztrájkokkal reagáltak 2014 végétől a francia szakszervezetek

AFP / Martin Bureau

Arról nyilván kötetnyi irodalom fog majd születni, hogyan vált a volt gazdasági és pénzügyminiszter két év alatt a francia Bokros Lajosból a francia Barack Obamává – tény, hogy ha most nyer, reformprogramját nem egy népszerűtlen elnök árnyékában, hanem komoly támogatottsággal a háta mögött tudja majd végrehajtani. Angela Merkel (és a befektetők) legnagyobb örömére.

5. Mert remekül beszél angolul

Akármennyire röhejesen hangzik ez, végre van egy francia politikus, aki nem csak érti a fejlett világ nem hivatalos közös nyelvét, de hajlandó (és képes) használni is. Ez természetesen nem intelligencia kérdése, hanem tudatos politikai stratégia. Macron ugyanolyan világszerepre tör, mint amilyet Angela Merkel kivívott magának – a német kancellár a tetteivel, a francia államfő egyelőre a kiállásával hívta fel magára a figyelmet.

6. Mert odaszólt Donald Trumpnak

Bár Macron úgy lépett ki a világpolitikai porondra, hogy a fenti ironikus, ám politikailag annál keményebb (angol nyelvű) üzenetben szólt be Donald Trumpnak a párizsi klímaegyezményből való kilépés miatt, ennél is emlékezetesebb volt az, ahogyan a NATO-csúcson kezett fogott az amerikai elnökkel. Zavarbaejtően hosszan és keményen. Mint később nyilatkozta, azért, hogy megmutassa, nem hajlandó engedményekre. És azért is, mert ezt hatékonyabbnak találta, mint hogy nyilvánosan kritizálja.

Kétséges persze, hogy a diplomáciai képességeit illetően finoman szólva kihívásokkal küzdő amerikai elnök számára mennyire volt világos az üzenet, de legalább Macron hívei egy pillanatra úgy érezhették magukat, mint amikor az Igazából szerelem című filmet nézték, és a Hugh Grant alakította brit miniszterelnök leiskolázta a filmbeli amerikai elnököt (mert kikezdett az asszisztensével).

Meglátjuk, a Trumpot finoman lehülyéző Jean-Claude Juncker, az „Európa magára maradt” kijelentéssel kampányoló Merkel és az amerikai elnök csuklójára törő Macron képes lesz-e hatékonyan képviselni az európai érdekeket Washington jelenlegi politikájával szemben – vagy úgy általában. Macronnak mindenesetre van egy tagadhatatlan előnye a többiekkel szemben Trumpnál: nála még abba sem tud belekötni az amerikai elnök, hogy nem teljesítené a NATO felé tett vállalását az ország.

7. Mert odaszólt Vlagyimir Putyinnak

Az orosz elnök sem tartozik az európai politikusok legkedveltebb partnerei közé, ám nyílt összecsapásnak akkor sem lehettünk a tanúi, amikor éppen nem Orbán Viktor ül a tárgyalóasztal túloldalán. Putyin párizsi látogatása azonban szürreálisabbra sikeredett, mint amikor Merkel és Trump erőltetett mosollyal osztották ki egymást washingtoni sajtótájékoztatójukon.

AFP / Sputnik / Aleksey Nikolskyi

A francia elnök mindent Putyin szemére hányt, amit Merkel és Juncker is csak több ezer kilométeres távolságból vagy nagyon udvariasan említ meg a moszkvai vezetésnek: az ukrajnai és a szíriai konfliktuson kívül az emberi jogok helyzetét, a csecsenföldi homoszexuálisok kollektív büntetését, a szélsőjobbnak nyújtott támogatást, de a Kreml által támogatott hackelést és álhírgyártást is. „Állandó éberséggel fogom ezeket figyelni” - az orosz elnök ezt kapta a kemény kézfogás helyett a francia elnöktől, aki vitázott egyet Putyin propagandazsurnalisztáival is.

+1 Mert jól esik nézni ezeket a képeket

Emmanuel Macron és felesége, Brigitte

AFP / Anadolu Agency / Mustafa Yalcin

Justin Trudeau és Emmanuel Macron a taorminai G7-csúcstalálkozón

AFP / Stephane de Sakutin