Alekszandr Horosavin szerdán az orosz titkosszolgálat és a központi nyomozó hatóság emberei kíséretében bilincsben érkezett repülővel Juzsno-Szahalinszkból Moszkvába. Az orosz főváros Baszmannij kerületi bírósága a Szövetségi Nyomozó Bizottság kérésére elrendelte a politikus őrizetbe vételét. Április 27-ig tartják vizsgálati fogságban. Horosavin nem ismerte el vétkességét, és azt kérte, hogy "ésszerű", 5 millió rubel (22,4 millió forint) óvadék ellenében helyezzék őt házi őrizetbe. Ugyancsak őrizetbe vették a kormányzó tettestársának tartott egyik tanácsadóját, Andrej Ikramovot. A lenta.ru orosz hír-, és elemző portál szerint Oroszország legújabb kori történelmében példa nélkül álló esetről van szó. Eddig még nem történt meg, hogy házkutatást tartsanak egy hivatalban lévő kormányzónál, s az sem, hogy bilincsben vigyenek el egy ilyen fontos politikai szereplőt Moszkvába.A 2007-től mostanáig a posztján lévő, majd azon 2011-ben megerősített politikus maga rendelt el vizsgálatot a régió kormányzatánál építésügyi, befektetési és más területeken. Arra is utasította a Szahalini terület adminisztrációját, hogy dolgozza ki az állami beszerzések központosítását azok átláthatósága és ellenőrizhetősége végett - közölte kedden a kormányzó sajtószolgálata. A vizsgálat azonban váratlan fordulatot hozott, az igazságszolgáltatási szervek gyanúja Horosavinra és munkatársaira terelődött. A büntetőeljárás során több házkutatást tartottak Juzsno-Szahalinszkban és Moszkvában is, ahol Alekszandr Horosavinnak lakása is van. Itt és a szahalini kormányzói rezidencián, valamint a férfi nyaralójában hatalmas összegeket találtak rubelben és külföldi valutában - közölte Vlagyimir Markin, az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője.
Kenőpénzt fogadhatott el egy orosz kormányzó
Különösen nagy összegű, 5,6 millió dollárnyi (mintegy másfél milliárd forint) kenőpénz elfogadásával vádolják az orosz Szahalini terület kormányzóját.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.