Az ukrán terrorellenes hadművelet szóvivője az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak elmondta, hogy a szakadár fegyveresek füstbombákat dobtak az épületbe, és a füst takarásában behatoltak az első szintre, ahol harcba bocsátkoztak a repteret védő ukrán katonákkal. Közölte, hogy a szint egyik feléből visszaszorították őket a katonák, de a harcok folytatódnak. Veszteségekről, áldozatokról egyelőre nem tudott beszámolni. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy ukrán hírszerzési információk alapján Oroszországból jelentős erőket "dobtak át" a légikikötő térségébe: páncélozott járműveket, nehéztüzérségi fegyvereket és katonákat. Szavai szerint a szakadárok és az orosz zsoldosok harckocsik és légvédelmi rendszerek által fedezve nyomultak előre a reptérig, amelyet előző nap kétszer is megkíséreltek ostrommal bevenni. Az oroszbarát szakadár erők a szeptember 5-én életbe lépett tűzszünet ellenére folyamatosan lövik és ostromolják a donyecki nemzetközi légikikötőt. Előző nap már azt állították, hogy elfoglalták azt. Hosszú hetek óta próbálják megszerezni a stratégiai fontosságú létesítményt, amelyben a szovjet időkben létesített atombiztos bunkereknek, valamint a felhalmozott élelmiszer- és lőszerkészleteknek köszönhetően Kijev szerint a katonák képesek sokáig kitartani. Az ATO sajtóközpontja péntek délelőtt kiadott közleménye szerint a reptéren a legénység és a haditechnikai eszközök részleges rotációját hajtották végre, és a stratégiai fontosságú objektum védelmének fenntartására minden lehetőséget megteremtettek. Az ukrán média - hivatkozva egy orosz internetes fórumon megjelent, névtelen szeparatista beszámolóra - pénteken azt jelentette, hogy a szakadárok és az állítólag az oldalukon harcoló orosz katonák komoly veszteségeket szenvedtek el csütörtökön a donyecki repülőtérért folyó harcokban. Eszerint több mint kétszáz fegyveresük esett el, és elvesztettek több harckocsit is.
Már a terminálban is folynak a harcok a donyecki reptéren
Heves harcok folynak a donyecki repülőtéren az ukrán katonák és az oroszbarát szakadárok között. Utóbbiak benyomultak a reptér régi termináljába - közölte pénteken Vladiszlav Szeleznyov, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.