A dokumentumban a tárca emlékeztetett arra, hogy Ukrajna egyike volt a FÁK alapítóinak 1991-ben. "Súlyos biztonsági helyzetbe kerülve Ukrajna megtett minden erőfeszítést, hogy bevonja a Független Államok Közösségét területi épségének és államhatárainak védelmébe, valamint az Oroszországi Föderációval kialakult konfliktusa rendezésébe. Ukrajna kifejezi mély sajnálatát amiatt, hogy a FÁK a posztszovjet térségben az együttműködés és a konfliktusos helyzetek rendezése helyett egyes tagállamok, köztük az Oroszországi Föderáció érdekérvényesítő eszközévé vált" - fejtette ki a minisztérium közleményében. Közben az ukrán külügyminisztérium szerdán jegyzéket adott át Oroszország kijevi képviselőjének az előző nap a Krímben elesett ukrán katona halála, és ezzel összefüggésben az erőszakos és fegyveres összetűzéseket provokáló cselekmények elleni tiltakozásul.
Ukrajna visszaadja a FÁK soros elnökségét
Ukrajna úgy döntött, hogy nem látja el a továbbiakban a Független Államok Közössége (FÁK) soros elnöki tisztét, továbbá fontolóra veszi, van-e értelme továbbra is részt vennie a volt szovjet köztársaságokból álló szervezet munkájában - közölte az ukrán külügyminisztérium szerdán kiadott közleményében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.