Vlagyimir Putyin a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót felölelő szervezethez tartozó államférfiak és az uniós vezetők előtt sürgette, hogy a fejlődő és feltörekvő országoknak nagyobb beleszólási joguk legyen a pénzügyi világszervezet döntéseibe. Az orosz elnök nyitotta meg a G20-csoport első napi plenáris ülését. Arra hívta fel az IMF-tagállamait, hogy álljanak komolyan hozzá a kiegyensúlyozott, kompromisszumos döntéshez a kvóták újrafelosztásában. Hozzátette, hogy miközben a Nemzetközi Valutaalap irányítási rendszerének tökéletesítésében nem történtek komoly lépések, a pénzügyi szabályozás gyökeres átalakításában jelentős sikereket értek el. Az IMF-nek, amelynek feladata a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyamstabilitás elősegítése, 188 állam, közöttük Magyarország is tagja. Legfőbb döntéshozó szerve a kormányzótanács, amely a tagországok kvótája alapján súlyozott szavazással hozza határozatait. A legnagyobb szavazati súllyal 10 állam, közöttük az Egyesült Államok, Japán és Németország rendelkezik. Az Európai Unió a szavazatok több mint 30 százalékával rendelkezik, Oroszországnak 2,69 százaléka van. Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy még korai lenne megnyugodni, a gazdasági-pénzügyi világválságot előidéző körülmények még mindig fennállnak. "A fő feladatunkat, hogy a világgazdaságot biztos és kiegyensúlyozott növekedési pályára állítsuk, sajnos még nem teljesítettük, tehát fennáll a rendszerhibák, a súlyos válságba való visszaesés lehetősége" - mondta.Az IMF nemrég 3,1 százalékos világgazdasági növekedést prognosztizált, amelyet tavaly még 4 százalék körülinek jósolt. Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy a szentpétervári csúcstalálkozón közös cselekvési tervet fogadnak el az adóalap eróziója és a profit adózás alóli kivonása elleni lépésekről, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) együttműködve dolgoztak ki. Úgy vélte: nem túlzás, hogy az elmúlt 100 évben ez a legnagyobb lépés az adópolitika tökéletesítése és koordinálása terén a G20-csoport államaiban. Oroszország tavaly december elsején vette át az elnökséget a csoportban.
Putyin megreformálná az IMF-et
Az orosz államfő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformjára szólított fel csütörtökön a G20-csoport szentpétervári csúcstalálkozóján.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.