Az orosz statisztikai hivatal pénteken közzétett előzetes adatai szerint a második negyedévben éves szinten 1,2 százalékkal nőtt a GDP, szemben az első negyedévi 1,6 százalékkal és az elemzők által várt 1,9 százalékkal. 2009 óta ez volt a legalacsonyabb növekedési ütem.Az orosz gazdaság erősen függ a nyersanyagexporttól, és jelenleg bizonytalan a világpiaci kereslet. Az augusztus elején közölt beszerzésimenedzser-index azt mutatta, hogy az orosz vállalatok tőkeberuházásai egy év alatt 3,7 százalékkal csökkentek.Néhány órával a GDP-becslés közzététele előtt az orosz jegybank bejelentette, nem változtat az 5,5 százalékos irányadó kamaton, noha a bankra már egy ideje erős nyomás nehezedik, hogy kamatcsökkentéssel ösztönözze a gazdaságot."A központi bank kamatdöntése szerencsétlen módon demonstrálja, mennyire elszakadt attól, hogy mi megy végbe a reálgazdaságban" - mondta Ivan Csakarov, a Renaissance Capital közgazdásza.Mások szerint helyesebb megvárni a részletes GDP-adatokat, minthogy az egyes állami intézmények előrejelzései nem csengenek egybe.
Lassult az orosz GDP
A második negyedévben erősen lassult az orosz hazai össztermék növekedési üteme, tükrözve az exportlehetősek gyengülését és a belföldi fogyasztói és beruházási kereslet lanyhulását.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.