Oroszországban szeptember elején tartják a G20-as országcsoport állam- és kormányfői találkozóját. Ehhez kapcsolódva tervezik a moszkvai Obama–Putyin találkozót is. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön csak annyit mondott, nincs változás abban a tervben, hogy Obama elutazik a szentpétervári G20-as csúcsértekezletre. Hozzátette: más új közölnivalója nincs az úttal kapcsolatban.A sajtó értesülései szerint az esetleges lemondás felvetődése mögött nem csupán az Egyesült Államokban súlyos törvénysértéssel és kémkedéssel vádolt Snowden ügye keresendő. Washington elégedetlen például azzal is, hogy Oroszország már többször megakadályozta a szíriai rezsim elleni nemzetközi diplomáciai lépéseket, és továbbra is támogatja Bassár el-Aszad rendszerét. Csalódását jelezte az amerikai diplomácia amiatt is, hogy csütörtökön ötéves börtönbüntetésre ítélték Alekszej Navalnij orosz ellenzékit. A Putyin–Obama találkozó lemondása mindazonáltal tovább élezné a két vezető már jelenleg is feszült viszonyát. Megnehezítené – a sajtó kommentárja szerint – azt is, hogy közeledjenek az álláspontok a kapcsolatokat mérgező kérdésekben.
Obama Snowden miatt lemondaná találkozóját Putyinnal
Washingtoni sajtóértesülések szerint az amerikai kormányzat azt fontolgatja, hogy lemondja Barack Obama elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő őszre tervezett moszkvai találkozóját, válaszul arra, hogy Oroszország fontolóra vette a titkos amerikai adatgyűjtést kiszivárogtató Edward Snowden ideiglenes menedék iránti kérelmének teljesítését.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.