Depardieu azt követően vette fontolóra állampolgársága megváltoztatását, hogy hazájában szerinte méltatlan bírálatok össztüzébe került, amikor egy belga településen vásárolt ingatlant a francia adószabályok megkerülésére. A francia elnök ugyanis a leggazdagabb réteg számára 75 százalékos adó kivetését helyezte kilátásba. Oroszországban 13 százalékos adót kell fizetni a jövedelem után.A színész december közepén az őt ért - mások mellett Francois Hollande elnök szájából is elhangzott - kritikák miatt nyílt levélben jelentette ki, hogy kész visszaadni francia útlevelét és társadalombiztosítási kártyáját. Később azt is megszellőztette, hogy Putyintól akár orosz útlevelet is kaphat.Putyin válaszul még az ünnepek előtt kijelentette, hogy barátjának tekinti Depardieu-t, és közölte: bár tudja, hogy a színész szereti hazáját, és reméli, hamarosan túllesz élete ezen krízisén, ha akarja, kaphat orosz útlevelet és állampolgárságot.A francia polgári törvénykönyv szerint ahhoz, hogy valaki feladja a francia állampolgárságot, szükséges, hogy egy más állam polgára legyen. A Kreml bejelentésével ez a feltétel most teljesült.A világszerte népszerű filmsztár pályafutása során eddig több mint 150 filmben szerepelt. Az 1991-es Zöld kártya című produkcióban éppen egy olyan férfit alakított, aki álházassággal szeretné megkapni az amerikai állampolgárságot. A színészt Oroszországban szintén jól ismerik, az egyik bank hirdetésében is szerepel.Depardieu: Oroszország "nagy demokrácia"Depardieu csütörtök este a Pervij Kanal orosz tévé által nyilvánosságra hozott levelében megerősítette, hogy ő maga kérte Putyin elnöktől az orosz útlevelet, és "boldog", hogy kérését az elnök teljesítette. "Imádom Oroszországot, az embereket, a történelmét, az íróit" - tette hozzá.A színész levelében "nagy demokráciának" nevezte Oroszországot, "olyan országnak, ahol a miniszterelnök nem bánik szánalmas alakként egy állampolgárral" - ezzel arra utalt, hogy Jean-Marc Ayrault francia kormányfő "meglehetősen szánalmasnak" nevezte Depardieu pénzügyi indíttatású emigrálását. Hangoztatta, hogy "nagyon szereti" Putyin elnököt, "ez kölcsönös", és minderről beszélt saját elnökének, Francois Hollande-nak is.Depardieu szerint Oroszországban "jó élni", bár nem okvetlenül Moszkvában, amely túlságosan is nagy város az ő számára, aki "jobban szereti a vidéket" és aki "csodálatos helyeket ismer Oroszországban". A levél szerint szándékában áll megtanulni oroszul.
Depardieu orosz állampolgár lett
Állampolgárságot adományozott Gérard Depardieu francia színésznek Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az erről szóló rövid közlemény csütörtökön a Kreml honlapján jelent meg.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.