Glenn L. Carle korábban a CIA egyik részlegénél, a titkosszolgálatnál dolgozott, politikai, biztonsági és gazdasági kérdésekkel foglalkozott a Balkánon, Közép-Amerikában és Európában. Később a Nemzeti Hírszerző Tanács munkatársaként egyebek mellett a terrorizmus és a nemzetközi szervezett bűnözés kihívásait elemezte.

A Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének szervezésében tartott előadásában - amelyben konkrét neveket és helyszíneket nem említett - mindenekelőtt általánosságban vázolta a CIA munkatársainak feladatát. Mint mondta, azonosítaniuk kell azokat az embereket, akiknek az Egyesült Államok számára hasznos információik vannak, fel kell mérniük, hajlandók lennének-e együtt dolgozni velük, majd meggyőzniük őket, hogy kémkedjenek Washingtonnak. Ehhez jól ki kell ismerni őket, ki kell deríteni, mi az, amivel meg lehet győzni őket, mi az, amit munkájukért cserébe akarnak - mutatott rá.

Kiemelte, az így beszervezett emberekkel később is tartaniuk kell a kapcsolatot, irányítani kell a munkájukat, ami hatalmas felelősséget jelent. Munkájuk ellentmondásossága abban rejlik - mondta -, hogy el kell nyerniük ezeknek az embereknek a bizalmát, miközben valójában csak az országukhoz, a feletteseikhez lehetnek lojálisak.

Glenn L. Carle felidézte, 2002-BEN a CIA elkapott egy embert, akit az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetőjeként azonosítottak, és azt remélték, elvezetheti őket a nemzetközi terrorhálózat vezetőjéhez, Oszama bin Ladenhez. Akkor a CIA már hosszú évek óta nyomozott a szervezet után, nem csak a 2011-es terrortámadások miatt kezdett bele ebbe a munkába - emlékeztetett.

Felettesei Glenn L. Carle-t jelölték ki arra a feladatra, hogy törje meg a fogvatartottat, és bármilyen áron szedje ki belőle, amit tud. A volt CIA-tisztviselő szerint maga George W. Bush akkori amerikai elnök adta parancsba: a CIA emberei bármilyen eszközt bevethetnek, hogy információkhoz jussanak a terrortámadásokkal kapcsolatban. Az elnöknek ezzel az utasításával több miniszter is egyetértett - tette hozzá.

Úgy fogalmazott, a hivatalos álláspont az volt, hogy háborúban "más szabályok érvényesek". Hangsúlyozta, ezzel nehéz választás elé került, hiszen nem akart senkit sem megkínozni, ugyanakkor az országa iránti lojalitást követelték tőle. Döntenie kellett, hogy a hazáját szolgálja, vagy áruló lesz - mondta. Hangoztatta, követni akarta a kapott parancsokat, de törvényesen és tisztességesen akart eljárni, nem akart fizikai erőszakot alkalmazni a gyanúsítottal szemben.

Végül napi 15 órán keresztül kérdéseket tett fel a fogvatartottnak, hogy így férkőzzön a bizalmába, megpróbálja kideríteni, milyen a személyisége, hiszen ha elutasítja a választ, azzal is elárul valamit magáról. Felidézte, nem tudott semmilyen információt kicsikarni a férfiból, és arra jutott, hogy valószínűleg azért, mert valóban nem tudta a válaszokat a kérdéseire. A felettesei azonban úgy látták, az, hogy a fogvatartott nem válaszol, a bűnösségét bizonyítja, ezért fokozni kell a rá nehezedő nyomást. 

Ezért át akarták szállítani egy szigorúan őrzött létesítménybe, amivel a korábbi CIA-tisztviselő - elmondása szerint - nem értett egyet, mert úgy látta, a férfi tényleg nem tud semmit, ezért el kellene engedniük. Végül mégis elvitték, majd nyolc évvel később elengedték, nem emeltek ellene vádat, és hivatalosan bocsánatot kértek tőle - mondta. Glenn L. Carle később nyugdíjba vonult, és könyvet írt a történtekről. 

Előadásában elítélte, hogy az Egyesült Államok a saját törvényeit is megszegi vallatási módszereivel, továbbá megsérti a genfi konvenció rendelkezéseit is, amelyeknek kidolgozásában annak idején aktívan részt vett. Még ennél is rosszabb - mondta -, hogy az amerikai kormányszerveknél dolgozók egyike sem emelt szót az eljárások ellen. Hozzátette, a legsúlyosabb mégis az, hogy sok amerikai helyénvalónak tartja, hogy a CIA munkatársai akár kínzást is alkalmazzanak a vallatásoknál; szerintük ha szükséges, ezt kell tenniük. Végezetül azt mondta, ezért érezte feladatának, hogy megírja a könyvét, és az emberek így megismerhessék az igazságot.