A Homo erectus (felegyenesedett ember), azaz a modern ember őse, valamint a Homo habilis (ügyes ember) nagy valószínűséggel a Homo nemzetség egy még régebbi képviselőjének, a Homo rudolfensis-nek a kortársa volt a 2 millió és 1,7 millió évvel ezelőtti időszakban.A viszonylag lapos arcú Homo rudolfensis maradványait 1972-ben tárták fel először, amikor egyetlen nagyméretű koponya került napvilágra Kenyában, a KNM-ER 1470 (1470) körülbelül 2 millió évvel ezelőtt élt.Azóta több koponyaleletet is a Homo rudolfensishez soroltak, ám egyetlen esetben sem került elő egyszerre az arckoponya és az alsó állkapocs. Ez gondot jelent a paleoantropológiában, ahol az arckoponya és az alsó állkapocs együttese ugyanúgy azonosítóként szolgál, mint az ujjlenyomatok a bűnüldözésben. Komplett koponya hiányában viszont lehetetlen volt eldönteni a negyvenéves tudományos vitát, hogy a Homo rudolfensis az emberi nem különálló faja-e, esetleg a kortárs Homo erectushoz vagy Homo habilishez tartozik.2007-ben a szerencse végül a kutatók mellé szegődött, akik három év leforgása alatt fogakat, arckoponya- és alsóállkapocs-töredékeket tártak fel Kenya északi részén, a Turkana-tó környékén."Három olyan fosszíliát találtunk, amelyek ugyanahhoz a fajhoz tartoztak, mint a KNM-ER 1470" - hangsúlyozta Meave Leakey kenyai kutató, aki az 1470-es egyedet férjével, Richard Leakeyvel fedezte fel. Előkerült két alsó állkapocs, valamint egy fiatal egyed arckoponyájának alsó része. Az új töredékek két olyan egyedé voltak, amelyek emlékeztetnek az 1470-es jelűre, 1,78 millió és 1,95 millió évvel ezelőtt éltek, és maradványaik alig 10 kilométerre kerültek elő az 1972-es lelőhelytől.Míg a KNM-ER 1470-es leletnek hiányoztak a fogai és az alsó állkapcsa, az újabban feltárt kis koponya esetében igen jó állapotban maradt fenn a fogazat. Az új fosszíliák alapján CT segítségével rekonstruálhatták az alsó állkapcsot, amely "passzolt" az 1470 felső állkapcsához."A leletek alapján statisztikailag jelentősen növekedett a valószínűsége annak, hogy a Homo nem három különálló fajáról van szó" - hangsúlyozta Fred Spoor, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet professzora, a tanulmány társszerzője.A három egyed útja valószínűleg sohasem keresztezte egymást, különbözött az étrendjük is. Független szakértők szerint a leletek rávilágítanak arra, milyen összetett az emberiség hatmillió éves családfája, ugyanakkor óvatosságra intenek a fosszíliák értékelésével kapcsolatban.
Újabb dolgok derültek ki az ember fejlődéséről
A modern ember közvetlen őse nem volt magányos, a legújabb leletek fényében a Homo nemzetség legalább két másik fajával élhetett "társbérletben" Afrikában - hangsúlyozzák kenyai és német tudósok tanulmányukban, amely a Nature legújabb számában látott napvilágot.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.