Megtalálták, mikor kezdődött a kutya–ember kapcsolat
Brit kutatók egy Törökországban és egy Angliában végzett feltárás során arra jutottak, hogy az embernek régebb óta társa a kutya, mint eddig gondolták.
Brit kutatók egy Törökországban és egy Angliában végzett feltárás során arra jutottak, hogy az embernek régebb óta társa a kutya, mint eddig gondolták.
HVG
A kutyák és a gazdáik gyakran olyan belső (és külső) tulajdonságokat hordoznak, ami mindkét félben hasonló. A dolog több egyszerű viccnél, már tudományos magyarázata is van a jelenségnek.
HVG
Elon Musk szerint az általános mesterséges intelligencia hamarabb eljön a vártnál. Már jövőre okosabb lesz, mint egy átlagember, 2030-ra pedig mindenkit leköröz majd.
hvg.hu
SvĂ©dországi kutatĂłk elemeztĂ©k azt a három leletet, amelyekrĹ‘l kiderĂĽlt, hogy tizenĂ©ves skandináv gyerekek rágták meg Ĺ‘ket – nagyjábĂłl 10 ezer Ă©vvel ezelĹ‘tt. MĂ©g azt is meg tudták állapĂtani, milyen betegsĂ©gben szenvedtek.
hvg.hu
Sokáig úgy gondolták, hogy a neandervölgyi ember és a homo sapiens külön fajhoz tartoztak, ám ez a nézet az elmúlt években a tudományos felfedezések hatására kezdett megváltozni. Emiatt azt is újra kell gondolnunk, mi tesz bennünket emberré.
hvg.hu
A TIME magazin Ă©v legjobb 200 találmányát sorolĂł listáján a fĂ©nykĂ©pezĹ‘gĂ©ptĹ‘l kezdve a vĂztisztĂtĂłn át az Ă©vtizedek alatt felturbĂłzott avokádĂłig sok mindent megtalálni. Az egyik legfontosabb kategĂłria a gyerekekkel, pontosabban a gyereknevelĂ©ssel kapcsolatos.
hvg.hu
A feltételezések szerint a globális éghajlatváltozás vezethetett oda, hogy nagyjából 930 ezer évvel ezelőtt a genetikai sokféleség szempontjából kritikusan alacsony szintre csökkent az ősi ember egyedszáma.
hvg.hu
Egy fĂ©rfi eltűnt a vĂzben Papszigettel szemben a holt Duna-szakaszon.
MTI
A szĂĽrke bálnák (Eschrichtius robustus) odaĂşsznak a csĂłnakokhoz, hogy az emberek megszabadĂtsák Ĺ‘ket a testĂĽkön Ă©lĹ‘sködĹ‘ parazitáktĂłl.
MTI
Olyan leletekre bukkantak a Laosz Ă©szaki rĂ©szĂ©n találhatĂł Tam PĂ Ling barlangban, ami Ăşj megvilágĂtásba helyezi az Ĺ‘sember vándorlásával kapcsolatos ismereteket.
hvg.hu
A Cambridge-i Egyetem kutatĂłi által lĂ©trehozott szintetikus embriĂł segĂthet megtudni, milyen folyamatok zajlanak le a fogantatás elsĹ‘ heteiben. A kĂsĂ©rlet etikailag a szĂĽrkezĂłnába tartozik: nincs ugyan megtiltva, de elvĂ©gzĂ©se számos kĂ©rdĂ©st felvet.
hvg.hu
A horrorsorozat első évada után a biológusok elmondják: már csak a felmelegedés miatt is több gombafertőzés fenyeget.
Ray Kurzweil szerint a jövĹ‘ben nanorobotok járnak majd a testĂĽnkben, hogy sejtszinten gyĂłgyĂtsanak bennĂĽnket.
hvg.hu
Egy online játĂ©kot kĂ©szĂtettek kutatĂłk, hogy felmĂ©rjĂ©k, kĂ©pesek-e az emberek a csimpánzok Ă©s a bonobĂłk kĂ©zmozdulatait Ă©rtelmezni. Az eredmĂ©nyek szerint igen, Ă©s ez több dologgal is magyarázhatĂł lehet.
hvg.hu
Amerikai kutatĂłk szerint egy, az ember karjára rögzĂtett tekercs segĂtsĂ©gĂ©vel költsĂ©ghatĂ©konyan lehetne kiĂ©pĂteni a 6G-s hálĂłzatot.
hvg.hu
Az Ember termosza képes órákon keresztül melegen tartani az italunkat, és most egy új funkcióval, helymeghatározással bővült az eszköz.
hvg.hu
A belga Dung Dung nevű nonprofit szervezet szerint egyetlen kilogramm hajjal hĂ©t-nyolc liter olajat lehet felszĂvni a környezetbĹ‘l, ezĂ©rt hasznosĂtanák a fodrászhulladĂ©kot a vĂztisztĂtás során.
hvg.hu
A Koppenhágai Egyetem kutatĂłi állatok Ă©s emberek hangját rögzĂtettĂ©k, hogy megnĂ©zzĂ©k, mennyire vagyunk kĂ©pesek felismerni az állatok Ă©rzelmeit pusztán a hangjuk alapján.
hvg.hu
A jelek szerint egyre gyakrabban fordul az elĹ‘, hogy az anyamĂ©hben kifejlĹ‘dĹ‘ plusz Ă©r – ami a kar fejlĹ‘dĂ©sĂ©t segĂti – nem fejlĹ‘dik vissza, hanem felnĹ‘ttkorunkra is megmarad.
hvg.hu
Egy új kutatás szerint a kutyák képesek az alapján különbséget tenni ember és ember között, hogy mennyire kompetensek egy adott dologban.
hvg.hu