Perbeszédében Alekszandr Nyikiforov ügyész kijelentette: kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a vádlottak garázdaságot követtek el, amit vallási gyűlölet motivált. Hangsúlyozta, hogy a vádlottak állításával ellentétben akciójuk nem politikai természetű volt, hanem egyenesen a pravoszláv hitűek megsértésére, megalázásra irányuló provokáció. Hozzáfűzte, hogy a bűntettet tudatosan és előre kitervelten követték el. "Egy székesegyházat, annak emelvényét színpadnak használni, kihívó, a helyhez nem illő öltözékben táncolni és énekelni rajta, mindezt az államügyészség úgy értékeli, mint a hívők érzéseinek kigúnyolását" - fogalmazott a vád képviselője. Mint mondta, nem arról van szó, hogy az együttes tagjai nem tudták, hogyan kell viselkedni egy székesegyházban, hanem szándékosan szegültek szembe a szabályokkal. A vádlottak előző napi meghallgatásukon tagadták, hogy a hívek megsértése lett volna a céljuk, és kitartottak amellett, hogy pusztán a politikai hatalommal szembeni bírálatukat fejezték ki ily módon.Az ügyről bővebben itt olvashat.
Három év börtönt kértek az orosz Pussy Riot tagjaira
Három év börtönbüntetést kért az orosz államügyészség kedden a Pussy Riot nevű orosz női punkegyüttes három tagjára, akik két héttel a márciusi elnökválasztás előtt a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban maszkban, gitárokkal "imádkoztak" a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott államfőt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.