Az orosz lap beszámolója szerint a német megszállók és magyar szövetségeseik 1941 és 1943 között Kurszkban a város központjában lévő Borogyino parkban temették el halottaikat, sorkatonákat és tiszteket egyaránt. Az exhumálási munkálatok a napokban fejeződtek be.Dmitrij Sisonkov, a Vojennije memoriali (Háborús emlékhelyek) hadisírgondozó társaság képviselője, a kurszki munkálatok koordinátora a lapnak elmondta, összesen 1425 ember földi maradványai kerültek elő a földből, közülük 1317 német és 108 magyar katonáé. Azonosításuk részint az egykori katonai azonosító jegyek ("dögcédulák") alapján történt - ilyet összesen 645-öt találtak -, részint pedig az egyenruhák maradványainak, valamint a Wehrmacht információs szolgálata által "német precizitással" kiállított temetkezési okmányoknak köszönhetően.Az orosz illetékes közölte, hogy a kihantolt maradványokat szeptemberben újratemetik. Az elesett magyar katonák esetében ez a Voronyezstől 30 kilométerre fekvő rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben fog megtörténni.Töll László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztályának vezetője szerdán közölte, az Oroszországban lévő rudkinói központi temetőben hantolják el a nemrégiben megtalált 108, a II. világháborúban elesett magyar katona holttestét.Töll László azt mondta: a szokásos, rutinszerű eljárásmód szerint, ha magyar katona holttestére bukkannak Oroszországban, akkor az ottani hatóságok intézkednek az újratemetésről, a magyar hatóságok pedig - ha lehet - értesítik a rokonokat és egy adatbázisba is bevezetik az elhunyt nevét.A legtöbb, a II. világháborúban elhunyt magyar katona holtteste egyébként Oroszországban kerül elő; az orosz féllel már korábban megkötött hadisírgondozásról szóló szerződés koordinálja ilyenkor a tennivalókat - fűzte hozzá.Az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy valószínűleg külön koporsóba, de egy sírba temetik majd el a maradványokat a Voronyezs melletti magyar hősi temetőben; az esetlegesen fellelt személyes tárgyakat pedig Magyarországra szállítják.
Magyar katonák holttesteit azonosították Oroszországban
A nyugat-oroszországi Kurszkban több mint száz, a II. világháborúban elesett magyar katona földi maradványait hantolták ki, amelyeket szeptemberben a Voronyezs melletti magyar temetőben helyeznek örök nyugalomra - jelentette szerdán honlapján a Komszomolszkaja Pravda.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.