Bár a katolikus egyház ellenzi a hagyományt, az mégis egyfajta látványossággá vált, amely turisták tömegét vonzza. Előfordul, hogy külföldiek is vállalják a keresztre feszítéssel járó fájdalmakat a fővárostól, Manilától északra eső földműves vidéken.Idén volt, aki először tette ki magát a megpróbáltatásoknak, köztük egy Arturo Bating nevű férfi, aki elmondása szerint megfogadta istennek, hogy keresztre feszítteti magát. "Azért teszem, hogy az úr távol tartsa tőlem és családomtól a betegségeket" - fogalmazott. Batingot tíz centis szögekkel erősítették fel a keresztre. A fehér ruhát viselő 44 éves ember perceket töltött bámészkodó emberek tömege előtt a kereszten. "Kicsit fáj, de elviselhető" - jelentette ki a férfi, aki a San Fernando közelében fekvő San Juanban vetette alá magát az áldozathozatal e formájának.Galériánkért kattintson a képre!MTI / EPAVan, aki már 12 éve minden esztendőben vállalta a keresztre feszítést. Az 57 éves Alex Laranang állítja, minden évben meghozza ezt az áldozatot, egészen haláláig. Cserébe nem remél semmit, csak istenért teszi - mondta a kenyerét amúgy büfésként kereső férfi. A szomszédos San Pedro Cutud nevű faluban mintegy húsz hívő vállalta, hogy keresztre feszítik.A Fülöp-szigeteki katolikus egyház a héten ismét hangsúlyozta, nem pártolja az áldozathozatal e formáját, de nem bélyegzi meg a keresztre feszítést vállaló embereket. "Nem bíráskodunk, nem ítéljük el őket, de nem is bátorítjuk" - mondta José Palma érsek a Veritas katolikus rádióban.A keresztre feszítés mellett elterjedt az önkorbácsolás is. San Fernando utcáit több tíz mezítlábas, fekete csuklyát viselő ember járta önmagát ostorozva csütörtökön és pénteken. A Fülöp-szigetek Ázsia legnagyobb katolikus országa, a lakosság 80 százaléka a Vatikán követője a spanyol gyarmati múlt örökségeként.
Galéria: magukat feszítik keresztre a fanatikusok a Fülöp-szigeteken
Mint minden évben, ezúttal is tucatnyian elevenítették fel húsvét nagypéntekén a Fülöp-szigeteken Jézus Krisztus szenvedéseit önostorozással vagy a keresztre feszítést vállalva. Volt, aki először, volt, aki már sokadjára tette ki magát a fájdalomnak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.