Helikopterekkel és elektromos szánokkal jutnak el a választási bizottság tagjai a távoli tundrákon élő rénszarvaspásztorokhoz - mint erről a Rosszija 24 hírtelevízió is beszámolt. Több száz kilométert repült a szavazóbiztossal a fedélzetén az északi Magadan régióban az a helikopter is, amelynek nyolc rénszarvaspásztort kellett felkutatnia. A pásztorok szívesen fogadták a ritka vendégeket, és ha már volt kihez szólniuk, azt is elpanaszolták, hogy kevés a fizetésük, társaik elhagyják a szakmát. A körülmények viszont egyre nehezebbek, mert a szervezett vadászatok megszűnése miatt a farkasok jócskán elszaporodtak a vidéken. Harminchét olyan régió van Oroszországban, amely az éghajlati vagy a terepviszonyok miatt nehezen megközelíthető, egyebek között Szibériában és a Távol-Keleten, de nem hagyják ki az elnökválasztásból ezeket a vidékeket sem. Éppen ezért a központi választási bizottság szervezésében február 17-én elkezdték az előrehozott szavazás lebonyolítását, és azt ígérték, hogy március elsejére minden távoli vízen hajózó tengerész leadhatja voksát. Nem titok, hogy az ország lakosságának egy százalékát jelentő 150 ezer szavazó voksolásának megszervezése és lebonyolítása meglehetősen drága. A tavalyi parlamenti választás egy főre számítva 577 rubelbe (több mint 4000 forint) került, de a szahalini vagy a bajkálontúli területekre eljuttatni a szavazóbiztosokat és a szükséges eszközöket, papírokat akár 4000 rubelt (28 ezer forintot) is kitehet. Ráadásul a biztosok zömmel nők, akik többnyire áldatlan körülmények között teszik meg az utat, hosszú órákat repülve. Nemcsak Oroszországon belül, hanem külföldön is megkezdődött az előrehozott szavazás. Ötvennyolc országban 80 ezer orosz állampolgár nyilváníthat vélemény abban, ki legyen 2102-től az új orosz elnök. A közvélemény-kutatások adatai és a szakértők egyöntetű véleménye szerint erre a legesélyesebb Vlagyimir Putyin kormányfő, aki 2000 és 2004 után ismét az államfői székbe készül, immár hat évre.
Orosz elnökválasztás: helikopterrel kutatják fel a rénszarvaspásztorokat
Már a vasárnapi orosz elnökválasztás előtt, március 3-áig leadhatják voksukat a tundrán élő rénszarvaspásztorok és a szavazás idején már távoli vizeken hajózó tengerészek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.