A regionális fejlesztési tárca vezetői, illetve az épületet 2008-ban közvetítőn keresztül megvásárló Viktor Vekszelberg-féle cég, a Renova közötti ügyletet vizsgálva a belügyi tárca korrupcióellenes főigazgatósága bűncselekményre utaló jeleket talált - írja Dmitrij Dmitrijenko, a befolyásos orosz üzleti-politikai lap cikkírója. Beszámolóját kedd este közölte az újság online változata.A belügyi vizsgálat állásáról Szergej Petrov parlamenti képviselő érdeklődött, a válasz másolatát pedig Alekszej Navalnij, a korrupciós ügyek feltárásáról híres ügyvéd, ellenzéki blogger közölte internetes blogján. Eszerint a belügyminisztérium 2011 decemberében továbbította vizsgálati anyagát az orosz főügyészségnek.Petrov tavaly nyáron a főügyészséghez fordult panaszával. Ott úgy találták, hogy a költségvetésnek nagyon sokba került a vétel, a vevő érdekei tehát sérültek, ezért utasítást adtak a belügyminisztériumnak, hogy folytasson le vizsgálatot az ügyben, amely most a moszkvai nyomozóhivatalnál van.A Renovánál elmondták, hogy a vizsgálat során semmilyen követelést nem támasztottak velük szemben. Meg vannak győződve arról, hogy az adásvétel teljesen törvényes volt. A cikkíró emlékeztet rá, hogy 2008-ban a Renova közvetítő szerepet vállalt a Moszkva központjában, a Krasznaja Presznya 3. szám alatt álló épület továbbadásában.Az orosz regionális fejlesztési minisztérium a 2008. december 10-én és 2009. június 10-én keltezett állami szerződések alapján szerezte meg az épületet 3,5 milliárd rubelért a Renova egy moszkvai cégétől. Utóbbi az azóta megszüntetett Diamond Air luxemburgi céggel kötött ügynöki szerződés alapján közreműködött az adásvételben. A magyar állam 2008-ban a Diamond Air cégnek 21,3 millió dollárért (mintegy 575 millió rubel) adta el a volt kereskedelmi képviseletet.Alekszej Moszkov, a Renova igazgatótanácsi elnöke a Vedomosztyihoz eljuttatott levelében azt írta, hogy a házat 2005-ben egy üzletközpont felépítésének reményében vették meg, de 2008 végén az orosz kormány kérésére eladták a regionális fejlesztési minisztériumnak. A Renova így "részleges haszonra tett szert (...), amely nem összehasonlítható azzal a profittal, amelyre az üzletközpont megépítése esetén számítottak" - írta.
Csalásgyanús a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása
Csalásra gyanakszik az orosz belügyminisztérium a volt moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének újabb adásvételi ügyében - értesült a Vedomosztyi című napilap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.