Két választókörzetben is "holt lelkek" voksait számlálták össze, az egyiket a vlagyimiri Ladoga turistabázison, a másik a Kommunár nevezetű kerületben alakították ki, de azok ki sem nyitottak a választások napján, 2011. december 4-én. A választási megfigyelőket nem engedték be a helyiségekbe, ahol gyakorlatilag nem folyt szavazás, csak az urnák teltek meg.Ezen választókörök bizottságai olyan jegyzőkönyveket juttattak el a választási bizottsághoz, amelyek szerint körülbelül hatezer polgár adta le voksát. Ezeket a szavazólapokat ugyanúgy beszámították a választási eredménybe, mintha valódiak lettek volna- tájékoztatta a RIA Novosztyi hírügynökséget a nyomozóhatóság képviselője. Az esetre a parlamentbe harmadik legtöbb szavazattal bejutott Igazságos Oroszország párt és egy kommunista párti képviselő feljelentése alapján derült fény.Az Igazságos Oroszország párt megyei tisztviselője, Andrej Marinyin elmondta, hogy a törvényhozási választások napján egy csoportjuk reggel nyolc órakor már ott volt a turistaközpontban kialakított szavazókörletnél, de az nem volt nyitva, viszont égett belül a villany. Csengetésükre csak 11 órakor nyitották ki az ajtót, de a választási bizottság elnöke közölte, hogy a szavazás már lezajlott, ugyanakkor nem találtak sem nyilvántartást, sem jegyzőkönyvet a szavazólapokról, csak a szavazóurnák voltak tele. Diákokkal találkoztak, akik arról számoltak be, hogy elvették tőlük a személyigazolványaikat és az állandó lakhelyen kívül való szavazásra jogosító okmányokat, nekik pedig az utcán kellett várakozniuk.Ezek után nem okozott meglepetést, hogy január 8-án Vlagyimirban, a város Október kerületi közigazgatási hivatalában tűz ütött ki, ott, ahol ezeknek a választóköröknek a dokumentumait őrizték. A nyomozás szerint rövidzárlat okozta a tüzet, amelyben a dokumentáció egy része elégett. A nyomozóhatóság választási dokumentumok meghamisítása és választási eredmények meghamisítása ügyében indított bűnügyi eljárást.Oroszországban a december 4-i parlamenti választásokon a kormányzó Egységes Oroszország (JeR) párt győzött a szavazatok 49,32 százalékával és ugyan elveszítette alkotmányos többségét, még így is abszolút többséget, 238 mandátumot szerzett a 450 fős dumában. Az orosz parlament alsóházába bejutó három másik párt és a kívül maradt ellenzéki pártok képviselői már az urnák lezárását követően tömeges visszaélésekről és a szavazatok elcsalásáról számoltak be.Decemberben nagyszabású tömegtüntetések voltak Moszkvában és az ország több nagyvárosában, amelyek résztvevői - mozgalmak és pártok tagjai, és párton kívüliek is Vlagyimir Putyin kormányfő távozását, a központi választási bizottság elnökének menesztését és új, tisztességes választásokat követeltek. A vlagyimiri az első eset, amely nagyszabású választási csalások gyanúját igazolja.
Orosz választások: nem létező szavazókra bukkantak
Hatezer nem létező polgár szavazatát is beszámították a Moszkva közeli Vlagyimirban a tavaly decemberi parlamenti választásokon, az ügyben bűntető eljárást indítottak - közölte szerdán az illetékes orosz nyomozóhatóság.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.