A szervezők szerint a Kremlhez közeli téren legalább 85 ezren gyűltek össze, hogy támogassák az ellenzéki követeléseket. A rendőrség sokkal kevesebbről, mintegy húszezer tüntetőről számolt be a központi televíziónak, amely egyébként a választások óta először tudósított az ellenzék hétfő óta tartó megmozdulásairól. A Rosszija 24 hírtelevízió helyszíni riportjában megszólalt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is, aki elmondta, hogy rendbontás és rendőri beavatkozás nélkül zajlott a több tízezres tüntetés. Vlagyimir Lukin dicsérte a rendvédelem szervezettségét, amely - mint az MTI a helyszínen tapasztalta - olyan nagy erőkkel vonult fel, hogy azt a csupán érdeklődésből, vagy szimpátiából a tiltakozáshoz kisétáló moszkvaiak is túlzottnak tartották. " Nagyon félhetnek, ha ekkora erőt vetettek be" - mondták fiatalok, aki azzal is viccelődtek, hogy számukra a fogda már nem lenne szokatlan, hiszen részt vettek az előző megmozdulásokon is.A Bolotnaja tér környékén, a rakparton és a Kreml előtti területen a Lenin könyvtár felé haladva délután az őrizetbe vettek szállítására alkalmas teherautók sorakoztak fel, legalább ötven ilyen járművet lehetett látni. A rendvédelmi egységekből is egyre többet irányítottak a tüntetés közelébe, attól tartva, hogy a tömegből távozók spontán tiltakozó akciókra ragadtatják magukat, holott - mint néhányan elmondták - csak átfáztak, ezért indultak haza, illetve csak be akartak térni valahova egy forró teára.A tüntetők egy része délután két óra körül előbb Marx szobránál, a Forradalom téren gyülekezett, ahova csak biztonsági kapukon lehetett bejutni. A nacionalista érzelmű fiatalok, a jobb- és baloldali mozgalmak követő, a humoros Kalózok pártja nevű szerveződés hívei mint ott kezdték el a tiltakozást, majd mindenki a Bolotnaja térre vonult. A hosszú úton, amely gyakorlatilag megkerülte a Kremlt, kétméterenként álltak a belügyi erők fiatal sorkatonái. A vonulásnál sem avatkoztak be a rendvédelmiek, a tömegből felhangzottak az Oroszország Putyin nélkül és a Le a tolvajokkal jelszavak, de a menet békés marad. A téren később őrizetbe vettek két fiatalt, mivel petárdával felgyújtottak egy nyilvános illemhelyet.Újabb akciók várhatókA tüntetésen részt vettek többek között a Szolidaritás mozgalom, a Jabloko parlamenten kívül maradt ellenzéki párt, a kommunisták, szociáldemokraták és a nacionalista Oroszok párt hívei, de olyanok is, akik semmilyen mozgalomhoz, csoporthoz nem tartoznak, de tiltakozni akartak a választási visszaélések ellen. A Forradalom térről a Bolotnajára menet egy középkorú mérnök arról beszélt, hogy egyáltalán nem fél a rendőröktől. "Nem történik semmi, ha nem állunk ki az igazunkért. Nem lesznek ugyan új választások, de legalább látják, hogy elegünk van a csalásokból" - mondta. Hozzátette, hogy barátja megfigyelőként dolgozott a választásokon és látta, amikor a választási bizottság elnöke anélkül, hogy aláíratta volna a jegyzőkönyvet a tagokkal, eltávozott a szavazóhelyiségből.Fotógaléria a tüntetésről - kattintson a képre!APSokan fehér színű virággal és ugyancsak fehér szalaggal jelezték, hogy úgymond keresztet vetettek a választásokra. Sok tüntető transzparensére azt írta fel humoros megfogalmazásban, hogy elcsalták a szavazatát. "Hova lett a voksom, te varázsló?" - állt a kérdés egy ilyen táblán, a Központi Választási Bizottság elnökére célozva. Egy idős hölgy arra biztatott néhány fiatalember, hogy álljanak ki az igazukért. "Én már idős vagyok, de veletek mi lesz, ha nem harcoltok?"- kérdezte.A moszkvai Bolotnaja téri tüntetést szervező Szolidaritás mozgalom, valamint a Jabloko párt, a Másik Oroszország párt és a megmozdulást támogató ellenzéki csoportok kezdeményezésére a tiltakozók végül elfogadtak egy határozatot, amelyben a december 4-i parlamenti választások eredményének érvénytelenítését, a Központi Választási Bizottság elnökének menesztését, a politikai foglyok szabadon bocsájtását követelik. Bejelentették, hogy újabb tiltakozó akciókat szerveznek a következő két hétre.Moszkván kívül Oroszország több nagyvárosában tartottak tüntetést, Szentpétervártól Vlagyivosztokig. Szentpéterváron a rendőrség becslése szerint tízezren tüntettek. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a részvevők száma másutt nem haladta meg az ezer főt. Néhány városban, ahol engedély nélkül zajlottak a megmozdulások, a rendőrség őrizetbe vett tiltakozókat.
Tízezrek tüntettek Putyin ellen
Békésen ért véget a moszkvai Bolotnaja téren a választások és a hatalom elleni tüntetés, a tiltakozók az engedélyezett idő lejárta után elhagyták a helyszínt. A szervezők szerint 80 ezren tüntettek, a rendőrök 20 ezresre becsülték a tömeget.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.