A Moszkva történelmi városrészében, a Csisztije Prudin tartott megmozduláson a szervezők szerint legalább 7-8 ezren vettek részt, a belügyminisztérium 2 ezer főre becsülte számukat. A Szabadság Rádió orosz nyelvű adása munkatársának beszámolója szerint a tüntetők hangos kiabálással, füttykoncerttel fejezték ki véleményüket. Tisztességes választásokat és Vlagyimir Putyin kormányfő távozását követelték.Ilja Jasin, a mozgalom egyik vezetője elmondta: a választási csalások és a választás intézményének tönkretétele ellen tiltakoztak. A részvevők között több ismert parlamenten kívüli ellenzéki politikus és közéleti személyiség is ott volt, köztük Borisz Nyemcov, a Szabadság párt elnöke, és a neves blogger, Alekszej Navalnij is.A tüntetők egy idő után nem fértek el a számukra engedélyezett területen és elfoglalták a Sztretyenszkij bulvárt, amelyen emiatt megállt a gépkocsiforgalom.A megmozdulást követően a tömeg a Ljubjankához akart menni, ahol a Központi Választási Bizottság székháza található, de az OMON, a rendfenntartók különleges egysége lezárta az oda vezető Mjasznyickaja utcát és a teljes körzetet. A Szabadság Rádió jelentése szerint a rendőri erők nagy létszámban várták a tüntetőket, legalább 7 autóbusszal vitték oda a készültségieket.
Moszkvában tüntet az orosz Szolidaritás
Az orosz ellenzéki Szolidaritás mozgalom Moszkva központjában tartott tüntetést hétfő este a választási visszaélések és a kormányzat ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.