A választást az állam és a hatalom pártja, az Egységes Oroszország összefonódása, a verseny korlátozása és a korrektség hiánya jellemezte. Gyakran megsértették az eljárási szabályokat, példák voltak a szavazatok manipulálására, és jelek utalnak szavazási dobozok "kitömésére", azaz szavazatok hamisítására - közölték a megfigyelők egy hétfői nyilatkozatban. A misszió vezetője, Heidi Tagliavini a véleményüket ismertető moszkvai sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a választást ő egy olyan játékhoz hasonlítja, amelyben csak páran vehettek részt.Az EBESZ megfigyelői felhívták a figyelmet arra is, hogy bár hét ellenzéki párt indulhatott, néhányat a regisztráció megtagadásával kizártak a választásról, s ez szűkítette a politikai versenyt. A szavazás lebonyolítói nem voltak függetlenek, az orosz média nagy része elfogultan tudósított és az állami hatóságok indokolatlanul több szinten is beavatkoztak a választási folyamatba.Mindez nem biztosította a tisztességes választási versenyhez szükséges feltételeket. Változásokra van szükség ahhoz, hogy az emberek akarata érvényre jusson - jelentette ki Petrosz Eftimiu, az EBESZ-misszió koordinátora.
Szavazathamisítást gyanít az EBESZ Oroszországban
A vasárnapi orosz parlamenti választásokat szabálytalanságok tarkították az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.