A duisburg-esseni egyetem munkaügyi intézetének legfrissebb felmérése szerint az öreg kontinensen a német munkavállalók a legelégedetlenebbek közé tartoznak, és egyedül Szlovákia, Bulgária, Ukrajna és Oroszország kenyérkeresői látják sötétebben sorsukat.A kutatók a nyugat-európai országban tapasztalható magas "zsörtölődési hányadost" az utóbbi évtizedben történt változások számlájára írják. Ezen, mint tanulmányukban rámutatnak, a gyárak dolgozóira háruló nagyobb munkaterhet, a bérek lassú emelkedését, a munka és a család összeegyeztetésének nehézségét és az egyre bizonytalanabb munkaerőpiaci kilátásokat értik. A társadalom által érzett aggodalmat a középosztály zsugorodását jelző statisztikák is alátámasztják. Míg 2000-ben a német lakosság 62 százaléka számított középosztálybelinek, 2006-ban már csak 54 százalékos volt az arányuk, ma pedig csak minden második ember sorolható ebbe a társadalmi csoportba.A BBC anyaga szerint például Christiane Ehrmann 25 éve dolgozik nővérként, és mint mondta, helyzete az utóbbi időben, a kórház privatizálása óta rosszabbra fordult. Munkáját nem becsülik, a túlóradíj és a karácsonyi bónusz pedig kevesebb lett.APA felmérés szerint különösen az 50 év feletti korosztály képviselői körében nőtt az elégedetlenség a munkahelyi körülmények romlása miatt, függetlenül attól, melyik területen és milyen méretű vállalatnál dolgoznak.A kutatók úgy vélik, az elégedetlenség okát nem a jelenlegi, akár optimizmusra is okot adható gazdasági mutatókban - 3 százalékos GDP-növekedés, 6 százalékos munkanélküliség - kell keresni, hanem a jövőre vonatkozó bizonytalan kilátásokban. Most egy olyan világban kell élniük a németeknek (is), amikor nem lehet a körülmények javulására vagy arra számítani, hogy majd a következő generációnak jobb lesz. Ez nem a megszokott német út - mutatnak rá a tanulmány készítői.
A németek a legpesszimistábbak Nyugat-Európában
Az erős gazdaság, a viszonylag csekély jövedelemkülönbségek (s ezzel a világviszonylatban kimagasló társadalmi egyenlőség), valamint az alacsony munkanélküliségi ráta dacára a németek mára Európa egyik legpesszimistább nemzetévé váltak - adta hírül hétfőn a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.