Egyúttal figyelmeztetett: Moszkva már jelezte, hogy nem hagyja figyelmen kívül az amerikai stratégiai infrastruktúra megjelenését határainak közvetlen közelében, és a biztonságát fenyegető lépésnek fogja azt tekinteni. A Monterey a Sea Breeze 2011 fedőnevű amerikai-ukrán hadgyakorlat keretében érkezett a Fekete-tengerre.Az orosz állásfoglalás emlékeztetett rá, hogy a Monterey eredetileg az amerikai átfogó rakétavédelmi rendszer "lépcsőzetes, adaptív megvalósításának" keretében érkezett Európába több más hajóval együtt, hogy az Adriai-, az Égei- és a Földközi-tengeren védelmezze Dél-Európát feltételezett ellenséges rakéták ellen. A hivatalos amerikai verzió szerint a hajók szükség esetén, például a térségbeli helyzet kiéleződése esetén, átvezényelhetőek a Fekete-tengerre.A moszkvai külügyminisztérium közleményében megállapította: az orosz fél aggodalmait továbbra is figyelmen kívül hagyják, s az európai rakétavédelemben való együttműködésről folyó tárgyalások leple alatt tovább folyik éppen annak a rakétavédelmi konfigurációnak a kialakítása, amelynek veszélyes következményeire Moszkva nem egyszer figyelmeztette amerikai és NATO-beli partnereit. "Ráadásul mindez demonstratív módon történik, mintegy azt jelezve Oroszországnak, hogy senki nem szándékozik törődni véleményünkkel" - mutatott rá a közlemény.A dokumentum szerint mindez nem segíti elő a jövendő európai rakétavédelmi architektúra lisszaboni határozatoknak megfelelő kidolgozását, és a tény, hogy már az "adaptív megközelítés" első lépcsőjében ilyen meglepetések vannak, jelzi, hogy milyen nagyfokú stratégiai bizonytalanságot idéz elő az amerikai rakétavédelmi program.Emellett felveti a kérdést, hogy "mennyire lehet támaszkodni a szóbeli ígéretekre, amelyek szerint a rakétapajzs nem irányul Oroszország ellen, és újra megerősíti, hogy feltétlenül szükségesek jogilag kötelező garanciák arra, hogy az Európában állomásozó rakétavédelmi eszközök nem irányulnak majd az orosz nukleáris elrettentési potenciál ellen" - hangsúlyozta a közlemény.Végül megállapította: az orosz fél minderről kész volt Deuaville-ben megállapodni, de erre nem került sor, ezért Moszkva továbbra is követelni fogja e súlyos kérdések tisztázását az Egyesült Államokkal és a NATO-val folyó tárgyalásokon.
Moszkvának nagyon nem tetszik az amerikai cirkáló
Aggodalmat kelt Oroszországban, hogy az Aegis rakétaelhárító fegyverrendszerrel felszerelt amerikai Monterey cirkáló megjelent a Fekete-tengeren - szögezte le az orosz külügyminisztérium vasárnap kiadott közleményében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.