Natalja Timakova elmondta, hogy az államfő megbízása alapján a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője átadta azoknak a munkatársaknak a névsorát, akik felelősek a merényletet lehetővé tévő mulasztásokért, illetve akiket kötelességszegés miatt már elbocsátottak. Hozzátette, a vizsgálat még zajlik, s ha ennek során kimutatják a titkosszolgálatok más tagjainak hibáját a történtekben, akkor őket is megbüntetik.
Dmitrijy Medvegyev január 26-án a közlekedési eszközök biztonságáról szóló tanácskozáson közölte, hogy nyugállományba helyezte Andrej Alekszejevet, a Központi Szövetségi Körzet közlekedésbiztonsági rendőrségének parancsnokát. Az államfő egyben követelte Rasid Nurgalijev belügyminisztertől, hogy "rázza fel az egész közlekedési rendőrséget".
Doku Umarov iszlamista lázadóvezér közölte egy hétfőn ismertté vált videofelvételen, hogy ő adott utasítást a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett, 36 halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylet végrehajtására.
Az orosz erők és a lázadók közötti első csecsen háborút (1994-96) követően a csecsen felkelés fokozatosan iszlamizálódott, átlépett Csecsenföld határain, hogy 2000 első évtizedének közepén fegyveres iszlamista mozgalommá alakuljon át, amely már Észak-Kaukázus egész területén tevékeny.
Domogyedovo: titkosszolgákat váltott le Medvegyev
Dmitrij Medvegyev orosz államfő leváltotta a titkosszolgálatok több munkatársát a moszkvai Domogyedovo repülőtéren elkövetett terrorcselekménnyel összefüggésben - közölte kedden az elnök szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.