Az Interfax hírügynökség szerdán idézte Alekszandr Fomint, a haditechnikai együttműködésért felelős orosz hivatal igazgató-helyettesét, aki a Rio de Janeiróban tartott haditechnikai vásáron nyilatkozott. Elmondta, hogy az Sz-300-as bármilyen lehetséges eladása Iránnak nagyon érzékeny kérdés Moszkvának az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatrendszerében.
Moszkva korábban szállított Iránnak Tor-M1-es (SA-15 Gauntlet) légvédelmi rakétakomplexumokat, amelyek hatótávolsága azonban kisebb a hírben szereplő az Sz-300-as rendszeréhez képest. Ez utóbbi rakétái akár 150 kilométeres távolságból is képesek megsemmisíteni pilóta vezette vagy távirányítású repülőgépeket, ballisztikus rakétákat. Egy rakétakomplexum három kilövőegységből áll, amely négy-négy rakétával rendelkezik, s egyszerre hat célt követhet nyomon ezzel az összesen 12 rakétával.
Az Sz-300-asoknak is védelemre van szükségük, s ehhez felhasználható a korábban már leszállított Tor-M1-es légvédelmi rakétarendszer. Megfigyelők szerint Teherán atomlétesítményei védelmét akarja biztosítani az Sz-300-as orosz légvédelmi rendszerrel.
Izrael és a nyugati országok attól tartanak, hogy Irán atomfegyver előállítására törekszik, noha Teherán határozottan tagadja ezt. Az Egyesült Államok jelezte a közelmúltban, hogy kész lenne szorosabb együttműködést folytatni Oroszországgal az iráni nukleáris program ügyében. Vezető orosz tisztviselők többször cáfolták azokat a médiatalálgatásokat, melyek szerint Oroszország ilyen fegyverrendszert adna el Iránnak.
Moszkva azt állítja, nem szállított fegyvert Iránnak
Oroszország nem szállított Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert Iránnak - jelentette ki egy orosz állami fegyverkereskedelmi cég tisztviselője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.