Alekszandr Basztrikin, az ügyészség mellett működő nyomozati bizottság vezetője a testület kollégiumának ülésén 18 millió dollár eltulajdonításáról beszélt, s azt mondta, hogy a "machinációk szervezésében része volt a legjobb pénzügyi szakértőknek, köztük miniszterhelyetteseknek". Túl ezen csak annyit közölt, hogy az ügyet hamarosan átadják a bíróságnak.
Orosz lapok a Sztorcsak-ügy kapcsán többször is arról írtak, hogy az valójában a liberális Alekszej Kudrin pénzügyminiszter elleni politikai támadás.
Szergej Sztorcsakot, aki Oroszország hiteleivel és adósságaival foglalkozott, 2007 novemberében vették őrizetbe, azzal gyanúsítva őt, hogy 43 millió dollár csalás útján történt eltulajdonítására tett kísérletet egy bűnszövetkezet tagjaként. Később egy másik nyomozást is indítottak ellene Oroszország Kuvaittal szembeni adóssága kapcsán, de ezt az eljárást az ügyészség megszüntette. Tavaly októberben Sztorcsakot szabadlábra helyezték, de a nyomozati bizottság a jelek szerint nem tett le Sztorcsak vád alá helyezéséről.
Őrizetbe vételét követően a minisztérium és több más hatóság megállapította, hogy a szóban forgó ügyben - amelyben az állam kifizette tíz éve fennálló adósságát egy magáncégnek - Sztorcsak jogszerűen járt el. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter többször védelmébe vette helyettesét, s le sem váltotta őt tisztségéből. Sztorcsak a büntetőeljárás miatt külföldre nem utazhat, és az Interfax hírügynökség forrásai szerint szabadságon van. Vizsgálati fogsága miatti távolléte alatt szakértők szerint több mint 100 millió dollár veszteség érte az orosz államot.
Az ügyben a sajtó arról cikkezett, hogy az eljárás valójában a Vlagyimir Putyin akkori elnök környezetében lévő szilovikok - a titkosszolgálatok és a fegyveres testületek képviselői - által indított támadás Alekszej Kudrin pénzügyminiszter ellen, akit a kormány utolsó liberális tagjának tekintenek.
Sztorcsak szabadon bocsátása kapcsán Alekszandr Hinstejn jogász, a duma képviselője a 2007 őszén alakult és erősen vitatott nyomozati bizottságról írt cikket. A furkósbot évfordulója címmel a Moszkovszkij Komszomolecben közölt írásában Hinstejn felsorolta a bizottság botrányos ügyeit, s megállapította, hogy ezek mind egy kaptafára illenek.
"Ha valaki veszélyessé, esetleg túl önállóvá vált, vagy csak nem tetszik, lefogjuk egy közeli munkatársát, aztán mosakodhat. S mindez nem csupán vezetőkkel, hanem sok-sok egyszerű emberrel is megtörténik. Nem szeretem az 1937-tel (a sztálini repressziókkal) való összehasonlításokat, de ami most zajlik, gyakorlatilag ugyanaz: embereket vetnek börtönbe egyetlen feljelentés alapján" - írta Hinstejn.
A bizottság azóta is változatlanul működik.
Koncepciós eljárás orosz pénzügyi vezetők ellen
Az orosz pénzügyminisztérium több magas rangú vezetőjének, köztük volt és ma is aktív miniszterhelyetteseknek is része volt jelentős pénzösszegek jogtalan eltulajdonításában - hangoztatta az ügyész a Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes elleni büntető eljárás fejleményeit ismertetve.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.