Az arab sakkozót elgázoló, majd szarrá verő rendőrök ügyében az érintett főkapitányság egyelőre egy dolgot cáfol, de azt határozottan: azt, hogy "a rendőrség már bocsánatot kért a történtekért, és elismerte, hogy a rendőrök hibáztak". Isten őrizz, nehogy már ezzel is befolyásolják az "eljárás pártatlan és tisztességes lefolytatását."

Ha Szaúd Mohamed al-Marzúki kicsit is ismerné Magyarország legújabb kori történelmét, tudná, hogy bocsánatkérésre, hibák elismerésére nem volt még példa, az ilyesmi nem állami feladat, hiszen az a gyengeség jele, a magyar szervek sem a többi szarrá vert emberről, sem Zsanettől, de még a filozófusoktól sem kértek elnézést (a lukácsisták örüljenek, hogy a bordáik épek).

A megvert arabtól meg azért nem, mert semmiféle "hiba" nem történt. Szegeden nyilván al-Marzúki öt törött bordájával képzelik el a magyar-arab viszony tavaly beígért, látványos javulását, az "arabellenes" évek utáni kapcsolat-helyreállítást. Habonynak és Rogánnak kinéz egy újabb "hivatalos magánút" az Emírségekbe, de csak ha kell a sejkek pénze, ha nem, akkor nem. Tudjuk mi magunkat a piacról is finanszírozni.

Egyelőre annyi biztos, hogy valóban rendőri intézkedés történt, ezt leginkább az támasztja alá, hogy a meglepő módon külföldieknek kinéző külföldiekhez a rendőrök előbb magyarul beszéltek, mielőtt vagy miközben elgázolták és szarrá verték volna egyiküket. A gázolás előtt opció lehetett volna még, hogy hangosabban beszélnek az arabokhoz magyarul, hátha az segíti a "mélységi ellenőrzést", mert ez az volt.

A szolgálati szabályzat szerint a mélységi ellenőrzés "a külföldiek magyarországi tartózkodása jogszerűségének megállapítására irányuló – jellemzően kockázatelemzés alapján, illetve szúrópróbaszerűen végzett – kompenzációs rendőri intézkedés". Nézzük meg akkor ennek alapján, mi is történt: amikor a rendőrök magyarul kiabáltak velük és közelítettek feléjük, az volt a kockázatelemzés. Amikor az idősebbet autóval feldöntötték, és úgy megverték, hogy eltörtek a bordái, az volt a kompenzációs intézkedés, szúrópróbaszerűen.

Az ügyészség nyilván azt is vizsgálja, mit kompenzálták a rendőrök az intézkedéssel.

*

Az illegális idegennek nézett al-Marzúki egyelőre annyit közölt, hogy "nem haragszik a magyar népre", ami biztató, mert akkor biztosan szívesen részt vesz majd a Magyar Iszlám Közösség által szervezett békéltető programban: "Nagypáli és Nagyvisnyó polgármesterei a gyógyulás után meghívták falujukba a sakkozót, hogy megismerkedjen e két gyönyörű környék adottságaival, lovagolhasson, s ismerkedjen a magyar tájjal, a magyar emberek vendégszeretetével!"

A lovagolás, a kirándulás bizonyára helyrebillenti a sakkmesterben a kissé beárnyékolt országimázst. Az igazán felemelő program azonban az volna, ha az új államfőhöz hasonlóan ő is ellátogatna Schweitzer főrabbihoz, akivel alaposan kitárgyalhatnák, miért nem volt ennek az országnak gyerekszobája, végül a sakkmester barátságosan megveregethetné a főrabbi vállát: mekkora mázlija van magának!

Schweitzer főrabbi ugyanis kifejezetten megúszta ezzel az egy dózis verbális fasizmussal, más szempontból se neki, se nekünk nincs szerencsénk. Az az eseménysor ugyanis, ami az elmúlt hetekben-hónapokban a szemünk láttára rendeződik hétköznapi prefasizmussá (parlamenti tiszaeszlározás, Wass- és Nyirő-kultusz, gyalázkodó feliratok romák házain, horogkeresztes palackok, a Nol TV munkatársának brutális megfenyegetése stb.) alapvetően mossa el a különbséget a nép egyszerű gyermekeinek "spontán" gyűlöletbűnözése és az állami, hivatalos szervek magatartásmintái között.

Normális esetben simán elviselhető a nép egyszerű fiainak időszakos fasizálódása, ha ugyanakkor azt látnánk, hogy az állami vezetőktől teljesen távol áll bárminemű azonosulás az agresszorral. Ha nem házelnök relativizálná egy nyilas író szellemiségét. Ha nem kulturális államtitkár szállítgatná ugyanennek az írónak a hamvait bőr aktatáskájában. Ha a kormány nem csak azt közölné, hogy "a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa", hanem ezzel szinkronban nem mentegetné Horthyt és korszakát. Ha nem pont rendőrök, határrendészek kezdenék azzal a külföldiekkel való kommunikációt, hogy elgázolják és szarrá verik őket. Ha a házelnök a parlamentben nem azon szörnyűlködne, hogy ott a baloldal is, hanem azon, hogy tőle jobbra mi minden hangzik el.

Ha ugyanis a demokrácia ennyire vert helyzetben van, ha a társadalom egy részének és a magyar hivatalosságoknak a mozgása ennyire párhuzamosan halad, akkor annak - és ez tiszta matematika - a vége valószínűleg az, hogy egyszer találkozni fognak. És nagyon könnyen lehet, hogy nemcsak a végtelenben, hanem még, itt, Pesten vagy Szegeden.