Magyarországon a polgárok nagyrészének legjelentősebb (többnyire egyetlen) komoly vagyontárgya az ingatlan, amiben él. Jelen pillanatban, amikor a hitelpiac részleges bedőlése lakásának elvesztésével fenyeget százezreket, az ilyenfajta általános „hajléksarcolás” csak tovább növelné a válságot. Az természetesen – papíron – elképzelhető volna, hogy valamilyen több tízmilliós értékhatár fölötti házzal bíró (vagy egyszerre több ingatlannal rendelkező, így az egyiket bérbeadó) tulajdonosok valamit befizessenek a közösbe. Csakhogy ez rögtön beiktatna egy újabb korrupciófaktort az amúgy sem makulátlan tisztaságáról ismert rendszerünkbe. Az ingatlan szó hallatán ma is a panamázás ugrik be a legtöbb embernek. A hamis parkolási igazolvánnyal üzletelő közszolgák példáján vérszemet kapva alapos a gyanú, hogy nyilván lennének önkormányzati tisztviselők, ingatlanszakértők, aki jó kis csúszópénz fejében „leáraznak” nem csak konkrét házakat, de teljes lakóövezeteket.

Tény, az ingatlan-és vagyonadó azon szituációt próbálja meghaladni és orvosolni, amelyben egyesek formálisan bevallott jövedelme és tényleges anyagi helyzete között tátongó űr van. Minimálbérre bejelentett kétes hátterű vállalkozók terpeszkednek többemeletes, több száz négyzetméteres villákban. Ha az új adófajtáknak a fentiek korrigálása a célja, akkor első lépésként a vagyonbevallást kellene bevezetni. Nyilatkozni kelljen arról – csatolva az adóbevalláshoz – hogy milyen jelentős értékek (gépkocsi, lakás, műkincs, ékszer, antik bútor, stb.) vannak az illető tulajdonában. Illetve azt is tisztázni kell, hogy adott ingatlannak ki a valós fenntartója? Ha tehát egyértelmű: a tulajdonos alacsony jövedelme kizárja a luxusház közműszámláinak fedezését, akkor tisztázni kell, ez milyen pénzből történik. Jogos tehát, hogy ne csak a bevételekről, hanem – bizonyos összeghatár fölött – a kiadásokról is „valljanak” az APEH-nek. 

Valamifajta büntető jellegű különadóval a joghézagos, etikátlan, bennfentes telek-és ingatlanspekuláció mozgásterét is szűkíteni lehetne. Ha valaki – mondjuk – ötmillióért vesz a helyhatóságtól (vagy akár magánszemélytől) egy földterületet, épületet, aztán még ugyanabban az évben ötvenmillióért adja tovább, akkor a különbözetet magas extraadónak illendő sújtani. Legalábbis akkor, ha nem tud a nyertes fél legitim magyarázattal (pl. teljes felújítás, közművesítés, stb.) szolgálni arra, mitől ugrott ekkorát a piaci érték.

Csakhogy mindennek előfeltétele, hogy az adó-és földhivatali szakigazgatás több év alatt feltérképezze a teljes vagyonállományt. Hatástanulmányok szükségesek a bevezetési ütemterv kidolgozásához. Ilyesmire a jelenlegi válságkormánynak se ideje, se lehetősége nincsen már. Szinte ciklusnyi táv, amíg ezt az intézményt a lakosságnak be lehetne mutatni. Illusztrálni nekik, hogy ez nem a rendesen adózók további nyomorítása, hanem az adójogi és valós jövedelmek közötti szakadék betömése célját szolgálja. 

A szakapparátus felkészítése sem mehet kutyafuttában. Ha a Bajnai-kormány a büdzsé réseit foltozgatná, jó néhány ponton (közigazgatás, közintézmények, közmédia, ráfizetéses közüzemek) lehetne kiadáscsökkentő racionalizálást végrehajtani. Rengeteg állami berkekben az üresjárat, a holtjáték, iszonyú sok az egymást lefedő vagy keresztező hatáskör. Ráadásul sokkal könnyebb egy felesleges dolgot megszüntetni, mint egy szükségesnek ítéltet hatályba léptetni. Tehát könnyű belátni: ennek így nincs rövidtávú költségvetési sikértartalma. Egy olyan kormány pedig, amelynek „meg vannak számlálva a napjai”, ne tervezzen hosszú távra.
     
Papp László Tamás