Egy megfogant gondolat idővel és sok munkával, na meg egy kis szerencsével végre beérik. Megszületnek ketten, egyikük a folyton problémás és betegeskedő testvér, a másik az, aki ügyesebbik és sokszor van mákja. Betanítjuk őket, a saját körülményeinkből kihozzuk a maximumot, hogy a lehető legjobban felkészítsük őket. Ott vagyunk, amikor járni tanulnak. Arra tréneljük őket, hogy olyan terepen álljanak helyt, a nagyvilágban, ahol mi már nem biztos, hogy velük leszünk fizikailag, de tanácsainkra és ötleteinkre mindig támaszkodhatnak fejben. Ismerős analógia?

Az Amazon Prime streamingplatform új dokumentumfilmje, a Good Night Oppy (Jó éjt, Oppy!) amúgy is a végletekig elviszi ezt a szimbolikát két marsjáróról. És ahogy az első jelentős közönséget, úgy minket is megríkatott, pontosabban fogalmazva

mi is megsirattuk, amikor a köreikben áramot, olajat és hűtőfolyadékot áramoltató, kívül-belül fémből készült robotok akkumulátorai végleg lemerültek egy távoli bolygón. Meg amikor még előtte elakadtak. Meg amikor még előtte úgy tűnt, hogy akkor merültek le véglegesen, de mégsem. Meg amikor már landoltak a Marson, de még nem adtak életjelet. Szóval a történet folyamán viszonylag sokszor.

Ez viszont nem meglepő. Mint a mesefigurák vagy a háziállatok, a robotok is emberek által antropomorfizált lények, akikhez érzéseket, célokat és jellemet társítunk, ezért könnyen tudunk velük azonosulni. De még csak nem is kell, hogy a mesterséges intelligencia bonyolult lélek legyen, hajlamosak vagyunk a saját robotporszívónkhoz is erős érzelmi szálakkal kötődni.

Egy 2004-es fotó, az Opportunity egyik első felvétele.

NASA

A Spirit és Opportunity nevű marsjárók 2003-ban kezdték meg pályafutásukat, a következő év elején landoltak három hét eltéréssel a Mars két távoli csücskében. A geológiai kutatórobotok működését mindösszesen 90 napra tervezték, ebből lett aztán közel 15 év. A két, „svájci bicskára való műszerekkel” felszerelt rover azért érkezett a vörös bolygóra, hogy a potenciális marsi élet bizonyítékául szolgáló víz után kutasson.

Az átlagos emberi magasságú, 1,6 méteres robotok kerekeken gurultak és a körülöttük szoknyaszerűen szétterülő napelemekből nyerték az energiát. Hosszú nyakuk egy lapos fejben végződött, melyekben szemszerűen egy-egy kamera ült meg, ezért sziluettjük leginkább E.T.-re, a barátságos földönkívülire emlékeztető forma Steven Spielberg 1982-es klasszikusából.

Az „egypetéjű ikrekként” hivatkozott robotpárosnak nemcsak a Mars felfedezése, de az is feladata volt, hogy visszaadja a Mars-küldetések renoméját az emberek szemében, és a NASA reputációját, mert ezeknek az embereknek az adójából, azaz állami pénzből finanszírozták a kísérleteiket. Akkoriban pedig a Mars igazi küldetéstemetőnek számított, még egy befuccsolt drága expedíciót pedig nem engedhetett meg magának az akkori vezetőség.

Spirit.

Ahogy a küldetés haladt, kiderült, a robotok nemcsak a marsi akadályokat vették egyre jobban, de a vörös homokba vájt keréknyomatok mellett a Földön popkulturális lenyomatot is hagytak. Mai szóval úgy mondhatnánk, mémesültek, mert reklámokban „szerepeltek”, építőmérnökei esti talk-show-k vendégei voltak és rendszeresen követték a híradások, hol tartanak éppen.

A 2008-as Wall-E mesefilm gazdagon inspirálódott a két rover történetéből. A közös felfedezés izgalma – emelték ki a filmben – összehozta az embereket egymással. A film ezért kidomborít konkrét élettörténeteket, látható a vásznon afrikai és indiai származású NASA-kutató is, amint a gyerekkora és az űrutazás kapcsolatáról mesél.

A 2022-es beszélő fejek és a 2003-as videófelvételek váltakoznak a dokumentumfilmben, hol a küldetésről, hol a személyes megélésről és az érzelmekről van szó. A kettő ugyanis néha erősen összemosódik, a mérnökök ugyanis sokáig a robotok életritmusa szerint keltek-feküdtek. Egy marsi nap 40 perccel hosszabb egy földinél, így a kutatók egyfajta bolygó jet-lagben éltek. Minden napnak előre tervezett forgatókönyve volt, néhány kötelező körrel kiegészülve. Ezekből csak az érdekességeket és a drámai jeleneteket mutatják be részletesebben.

A reggeleket ébresztő zenével indították, így krúzolt kőzeteket tanulmányozni az Opportunity a Szelíd motorosok című film betétdalaként ismert Born To Be Wildra. A Beatles-klasszikus Here Comes The Sun pedig akkor szólt, amikor egy végzetesnek tűnő, az egész bolygót beterítő zord homokvihar után ébresztgették, mikor már kezdett kisütni a Nap.

Az alkotók nem szűkölködtek az erős érzelmi hatást kiváltó marsi jelenetekkel, például a fényes Tejút és a végét járó roverek szimbolikája. Nem csoda, hiszen a stáblistán felbukkan a kreatív Földön kívüli jelenetek és a Star Wars-filmek szülőatyjának, George Lucasnak a filmes cége, a Lucasfilm is. A szerencsétlenebb sorsú Spirit 2208, míg Opportunity 5111 marsi napot dolgozott végig, munkájuk pedig minimum, hogy Föld–Mars távolságnyival lökte előrébb a tudományt, illetve nyitotta meg az utat az újabb marsi kutatások előtt. Kettejük közül a burokban született Opportunity lett híresebb, mögé sorakozott fel a 2011-es Curiosity és a 2020-as fellövésű Perseverance is.

Bár úgy tűnhet, ez a lényeg, de a film nemcsak egymástól rendkívül távol, 20 perces csúszással kommunikáló nyomtatott áramköri lapokról szólt (mint ahogyan leegyszerűsítve valóban ez történt a földi számítógépek és a marsi egységek között), hanem minden másról, legfőképpen az emberekről – így általánosságban. A marsjárók története nem csak a fentebb vázolt szülő-gyermek viszony, mint ahogyan azt a film számos ponton megmutatja.

Az élet eredetét kutató, egy hatalmas, üres bolygón dolgozó magányos robot története az emberiség története is egyben. Az ő tragédiája, ha nem találja meg azt, amiért jött(ünk), a mi tragédiánk is.

Nem mellesleg ezek a roverek és még néhány kósza szatellit, holdjáró és marsautó mindaz, amit az emberiség jelenleg hagyományozni tud az univerzumra létezésének bizonyítékaként nem földi körülmények között.

Oppy, azaz Opportunity.

NASA

Modern eredetmítoszokra pedig szükségünk van ezekben a válságos időkben. A háborús konfliktusok belső, a klímaváltozással való megküzdés külső problémaként van jelen az emberiség mindennapjaiban. A „roverikreket” ezért hasonlítják az örök város, Róma alapítóihoz, Romulus és Remushoz, akiknek Mars, a római mitológiai hadisten volt az apjuk.

A 3 hónaposra tervezett roverek életét végül a szerencse hosszabbította meg évtizedes távlatokra. Kiderült, az enyhe homokviharok ugyanis mindig jól letisztították a napelempaneleket a rárakódott portól, így azok tovább tudták üzemeltetni a járműveket. Az is szerencsés együttállások sorozata volt sokszor, hogy kiszabadultak, ha felakadtak, és túléltek hatalmas porviharokat. De volt, hogy le kellett állniuk hosszú hónapokra a kegyetlen marsi telek miatt, és még villámcsapás is sújtotta őket – mindezek ellenére töretlenül mentek előre az ismeretlenbe felfedezni.

Végül pedig a műszereik elhasználódtak, a begyűjtött információkat pedig már nem tudták a megfelelő módon feldolgozni és továbbítani. Aztán, amikor már nem bírtak tovább üzemelni az akkumulátoraik, elaludtak és nem ébredtek fel többé. Ismerős az analógia?

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.