Az agyhalál puccsa világrengető következményekkel
Húsz évvel ezelőtt, 1991. augusztus 19-én furcsa események zajlottak Moszkvában és a Krím-félszigeten, ahol az akkori szovjet elnök, Mihail Gorbacsov nyaralt. Augusztus 19-e hétfőre esett, és ennek a napnak a hajnalán egy botcsinálta szerveződés, a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága egyszerűen leváltotta az elnököt. A végül elbénázott puccs mindazonáltal a Szovjetunió széteséséhez vezetett.
Nevezetes nappá vált 1991. augusztus 19.: az e napon aktivizálódó puccsisták hamarosan elbuktak ugyan, és az általuk meghirdetett hathónapos rendkívüli állapot is gyorsan a múlté lett, egyvalamit azonban elértek: meghiúsították a Szovjetunió valódi föderációvá, laza szövetségi állammá alakítását. Az erről szóló szerződést ugyanis másnap, augusztus 20-án, kedden írták volna alá. Az új szerződés nem született meg, ehelyett pár hónappal később felbomlott a Szovjetunió, az utódállamok elitjei pedig azóta is sokszor zavaros viszonyok közepette kormányozzák az egykori szovjet tagköztársaságokat.
A puccsisták tehát nemhogy nem tudták megőrizni a Szovjetunió egységét, hanem még fel is gyorsították a bomlás folyamatait. Bár gyöpös sztálinistáknak minősítették őket utólag, reformernek induló politikusok is voltak közöttük, sőt, a legtöbbjük Gorbacsov híveként került a hatalomba.
Rendkívüli állapot és egészségi okok
Ami az eseményeket illeti, 1991. augusztus 19-én rendkívüli állapotot vezettek be a Szovjetunióban, Mihail Gorbacsovot pedig három szovjet tábornok letartóztatta a Krímben. A TASZSZ hivatalos szovjet hírügynökség moszkvai idő szerint röviddel 6 óra előtt ismertette előbb a Gennagyij Janajev alelnök aláírását viselő rendeletet, amely szerint az alkotmány előírásainak megfelelően átveszi az elnöki tisztség ellátását Gorbacsovtól, aki „erre egészségi okokból képtelen”.
Mihail Gorbacsov hollétéről sokáig nem lehetett tudni semmit, elvileg a Krímben nyaralt, a puccs tulajdonképpen az utolsó pihenőnapján történt, mielőtt visszautazott volna Moszkvába, az új szovjet szövetségi szerződés aláírására.
A szovjet tévé valamennyi csatornája a puccs első napján ugyanazt a műsort sugározta, az embereknek talán ez tűnhetett fel legelőször. A TASZSZ ezután négy dokumentumot tett közzé, s ezeket azonnal felolvasták a televízióban. A leglényegesebbnek utólag az új (tervezett) szövetségi szerződés bírálata tűnik, de az sem hiányzott a dokumentumok megállapításai közül, hogy a gorbacsovi reformfolyamat, a peresztrojka „zsákutcába jutott”.
Pihenés
Hétfő délután a puccsisták bejelentették: Mihail Gorbacsov a Krímben pihen és orvosi kezelés alatt áll. Erről Gennagyij Janajev, a hajnali hatalomátvétel vezetője beszélt, de ezt Gorbacsov emberei cáfolták.
Az MTI korabeli híre szerint „Janajev reményét fejezte ki, hogy Gorbacsov – kiheverve a hosszú évek kemény munkája utáni fáradalmakat – ismét ellátja a Szovjetunió elnöki teendőit”. A TASZSZ szerint Janajev leszögezte: „folytatni kívánják a Mihail Gorbacsov által 1985-ben elkezdett politikai vonalat”. A jelentés megemlítette: a sajtóértekezleten jelen volt még Oleg Baklanov, a szovjet elnök mellett működő védelmi bizottság alelnöke, Borisz Pugo belügyminiszter, Vaszilij Sztarodubcev, a Szovjet Parasztszövetség elnöke és Alekszandr Tyizjakov, az állami ipari, közlekedési, hírközlési és építőipari vállalatok és objektumok szövetségének elnöke is.
A puccskísérlet vezérfigurái Janajev szovjet alelnökön kívül egyébként valójában Valentyin Pavlov miniszterelnök, Vlagyimir Krjucskov KGB-főnök, Dmitrij Jazov védelmi, és Pugo belügyminiszter voltak. (Pavlov még a puccs alatt megbetegedett, Pugo pedig később öngyilkos lett.)
Törésvonalak és szakadékok
1991-ben a reformerek közötti törésvonalak váltak hirtelen szakadékká, bár a puccsisták még Gorbacsovot sem akarták eredetileg kirekeszteni a hatalomból. Valójában arra számítottak Norman Davies brit történész szerint, hogy Gorbacsov majd melléjük áll, amikor a keményebb vonalat próbálják keresztülvinni, és meg akarják őrizni az egységes Szovjetuniót. A Krímben rekedt Gorbacsov azonban ezt elutasította, a puccsistákkal szemben néptribunként fellépő Borisz Jelcin pedig egyszerre a hatalom centrumában találta magát. Jelcin Moszkvában mint demokratikusan megválasztott orosz elnök szállt szembe a „szovjet” puccsistákkal, és gyakorlatilag ezekben a pillanatokban vált Oroszország – az Oroszországi Föderáció – egyre inkább önálló politikai entitássá. (A szovjet időkben a Szovjetunió tagköztársaságai nem játszottak túl fontos szerepet.)
Ötvenezren Jelcin mellett
Végül azonban amilyen furcsán kezdődött, annyira furcsán is ért véget a puccs. Davies Európa története című könyve szerint „Jelcin, akit nem tartóztattak le, az orosz parlament előtt felkapaszkodott egy tankra és ellenállásra buzdított. A támogatására összegyűlt tömeget senki sem oszlatta fel; az utcára vonult tankoknak nem volt éleslőszerük; és nem kaptak parancsokat. Három nap után az összeesküvők egyszerűen beültek autójukba, és elhajtottak”. Azért tegyük hozzá: ezek a tankok három fiatalt tapostak agyon a moszkvai „Fehér Ház” védői közül, akik kordonnal őrizték Borisz Jelcint a legválságosabb órákban. Jelcin támogatására egyébként mintegy 50 ezer ember gyűlt össze ekkoriban Moszkvában.
Mindez azt bizonyította a brit történész szerint, hogy a „rendszer az agyhalál állapotában van”, illetve az is kiderült csakhamar, hogy „Gorbacsov egy ideig fel sem fogta, hogy mi történik”. Bár az elnök a puccs bukása után, augusztus 22-én kijelentette: „Az államcsíny kudarcba fulladt”, Gorbacsov ezután már nem tudta visszaszerezni a kezdeményezést: végül is Jelcin fokozatosan magához ragadta a hatalmat.
A Szovjetunió felbomlása
Gorbacsov (és a Szovjetunió) körül kezdett elfogyni a levegő, míg Oroszország egyre jelentősebbé vált. Gorbacsov hamarosan lemondott pártfőtitkári tisztségéről, majd a szovjet kommunista párt fel is oszlatta magát. 1991. szeptember 5-én a szovjet küldöttek (állami) kongresszusa pedig elfogadta utolsó törvényét, amely a hatalmat az egykori unió szuverén köztársaságainak adta át.
December 8-án aztán Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna vezetői – a szovjet elnök, Gorbacsov megkerülésével – aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben kimondták a Szovjetunió feloszlását. Másnap bejelentették a Független Államok Közösségének megalakulását; ez nem valamilyen államszövetség volt, inkább védőernyő, vagy Davies szerint inkább „fedőszerv”, amely a szovjet stratégiai fegyverarzenál egy kézben tartására volt ideig-óráig alkalmas. (Később ez az arzenál az önálló Oroszországhoz került.) Végeredményben a Szovjetunió az augusztusi puccs eredményeként decemberre múlt ki végérvényesen.
Mindeközben érdekes események zajlottak a nagyvilágban: a háromnapos válság idején a lengyel demokratikusan megválasztott államfő, Lech Walesa például kikérte az egykori kommunista diktátor, Jaruzelski tanácsát. Telefonon hívta a nyolcvanas években szükségállapotot bevezető tábornokot, aki a Janajev-féle államcsínykísérletet „komolytalan kalandorakciónak” minősítette – és Jaruzelskinek igaza lett.
A szovjet puccsisták egy részét a bukás után letartóztatták – például Krjucskov KGB-főnököt és Jazov hadügyminisztert is köztörvényesekkel egy cellába zárták a puccs bukása utáni első napokban. Hasonló sorsra jutott Janajev alelnök és Tyizjakov is. Aztán többnyire börtönbüntetésre ítélték, vagy legalábbis kiszorították a politikai életből őket. Ám 1994-ben zömüket Jelcin orosz elnök szabadon engedte.
Putyin alatt képviselő lett az egykori puccsisták egyike
De nem mindenki végezte ennyire dicstelenül: 2006-ban, a puccs tizenötödik évfordulóján, amikor már nemcsak Gorbacsov, hanem Jelcin hatalmának is vége lett, Valentyin Varennyikov volt szovjet védelmi miniszterhelyettes ezt mondta: „Hála istennek a Gorbacsov és Jelcin által előidézett lidércnyomáson már túl vagyunk". Ekkor Varennyikov a „nemzeti baloldal” parlamenti képviselője volt Oroszországban. A volt védelmi miniszterhelyettes 2006-ban azt is hozzátette: "Az ország stabil, és jó, hogy Vlagyimir Putyin elnök irányítja."
Putyin maga az 1991-es puccs idején még a reformerek táborába tartozott inkább, és ő maga egy nyilatkozata szerint attól tartott, hogy kidobják leningrádi (ma: szentpétervári) állásából. Leningrád a reformerek egyik fő bázisa volt Anatolij Szobcsak polgármestersége idején, aki Jelcinhez hasonló néptribunként lépett fel a válság napjaiban, de eltaktikázta magát, mert a puccsistákkal szemben nem Jelcin, hanem a bukásra ítélt Gorbacsov mellett sorakozott fel. (Az emberek Leningrádban is kivonultak a puccsisták elleni tiltakozásul: százezren tüntettek a Téli Palotánál.)
A leningrádi tanácsnál dolgozó Putyin azonban a puccs láttán azon morfondírozott, hogy taxizni kezd majd azzal a Volvóval, amelyet a KGB, a szovjet titkosszolgálat NDK-beli, illetve németországi rezidenseként vásárolt. Putyinból azóta orosz elnök meg kormányfő lett, és az "irányított demokrácia" helyi változatának névadójává vált. A "putyini demokrácia" igen kevéssé hasonlít a liberális demokráciákra, Oroszország továbbra is járja a maga sajátos történelmi útját, amelynek csak egy tragikomikus eseménye volt az elfuserált '91-es puccs.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Mementó 1991: a visegrádi csúcs és az Antall-Göncz presztízscsata
A visegrádi csúcson 1991 februárjában Budapest, Prága és Varsó politikusai óvatosan próbálták magukat kivonni a szovjet érdekszférából - anélkül persze, hogy felbőszítenék Moszkvát. Közben itthon Göncz Árpád és Antall József körül izzott a levegő: kicsinyes viták zajlottak arról, ki kit láthat vendégül a visegrádi csúcson.
Mementó 1991: a Kalasnyikov-botrány és egyéb zűrök a visegrádi csúcs árnyékában
Igen nehéz helyzetben volt 1991 februárjában az Antall József vezette magyar kormány. Jugoszlávia nemzetközi botrányt csinált a Horvátországba szállított magyar Kalasnyikovokból, a visegrádi hármak (Varsó, Budapest, Prága) történelmi csúcstalálkozóra készültek a KGST és a Varsói Szerződés romjain, közben éppen zajlott az Öböl-háború. A felbomló Szovjetunió gazdasági válsághelyzetbe (is) sodorta a három közép-európai államot, amelyek közül Csehszlovákia nem is tudott sokáig egyben maradni.
Szovjet kivonulás 1991-ben: az utolsó fricska
Húsz évvel ezelőtt, 1991 júniusában hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot. Ezzel véget ért az 1944-45 óta tartó megszállás. A kommunista világhatalom katonai erőit a Kádár-korban „ideiglenesen itt állomásozó” szovjet csapatokként emlegették - az „ideiglenesség” pedig 45-46 évig tartott. A kivonuláskor a szovjetek azért még egyszer megfricskázták a magyar delegációt: nem tették meg azt a szívességet nekünk, hogy az utolsó katona gyalog sétáljon ki az országból.
Sevardnadze: Gorbacsov tudhatott az 1991-es szovjet puccsról
Eduard Sevardnadze volt szovjet külügyminiszter és egykori grúz elnök véleménye szerint Mihail Gorbacsov exelnök és pártfőtitkár tudhatott a Szovjetunió szétesését felgyorsító 1991. augusztus 19-i puccskísérletről, amelynek eredményeképp három napra az államcsíny vezetőinek kezébe került a Szovjetunió irányítása.
