Trump kiszállna az ukrajnai béketárgyalásokból, de ennél súlyosabb gondja is van Kijevnek
Miközben Washington szerint már „az utolsó tíz méteren” tartanak a béketárgyalások, az ukrajnai frontokon a még inkább elhúzódó háború képe rajzolódik ki.
Miközben Washington szerint már „az utolsó tíz méteren” tartanak a béketárgyalások, az ukrajnai frontokon a még inkább elhúzódó háború képe rajzolódik ki.
A 2026-os divatbemutató-naptár előtt összeállítása és közzététele előtt az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA) úgy döntött, hogy a szőrme végleg kikerül a kifutón bemutatható kínálatból.
Négy embert őrizetbe vettek, miután a londoni Towerben pudingot és almás morzsatortát dobtak a brit koronázási ékszerek egy részét tartalmazó vitrinre.
A francia hadsereg drónellenes intézkedéseket hozott, miután öt pilóta nélküli jármű repült át egy szigorúan őrzött, nukleáris ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárókat tároló bázis felett.
Az ukrán műugró szövetség azt szeretné, ha Szofija Liszkun műugró minden díját visszavonnák, miután az Európa-bajnok bejelentette, ezentúl Oroszország polgáraként versenyez.
Egyre több magyarországi vállalat rendelkezik már kidolgozott fenntarthatósági stratégiával, ám még mindig kevés a valós cselekvés. Aggasztó, hogy hiába terjed az újrahasznosítás, gyorsabban nő a fogyasztás, ezért a világon a körforgásosság mértéke csökken – mondta lapunknak ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke.
Ha most azonnal leállnánk a termeléssel, akkor is elkerülhetetlenek lennének bizonyos változások. Nem szabad késlekednünk, eljött a befektetések ideje, és most kell megértenünk, mit kell tennünk – véli Georgia Rolfe, a Cambridge Consultants klímaadaptációs technológiákkal foglalkozó szakértője.
Az előzetes értékeléseknek megfelelően nem történt áttörés az amerikai és orosz politikusok közötti keddi moszkvai találkozón. Nem is lehetett másképp: a Kremlnek még az oroszok által lediktált, orosz-amerikainak nevezett béketerv sem volt elég jó, nemhogy az az európaiakkal és az ukránokkal egyeztetett dokumentum, amellyel Washington képviselői érkeztek az orosz fővárosba. Putyin közben egyre harciasabbá válik.
Egyre inkább egyértelművé válik, hogy Donald Trump amerikai elnököt a békevágy mellett az anyagi haszonszerzés óhaja vezérli, amikor rá akar erőltetni Ukrajnára és Oroszországra egy-egy rendezési tervet. A Fehér Ház szerint Európa dolga, hogy fizessen.
Sokan találgatják, beleavatkozik-e a magyarországi választásokba Moszkva. Pénteken egyértelmű volt a segítség: a Nemzetközi Bíróság által népirtással vádolt Vlagyimir Putyin úgy fogadta Orbán Viktort, hogy igazi apropó nem volt a találkozóra. A viszonylag rövid tárgyalás célja az volt, hogy a magyar miniszterelnök a „nagy nemzetközi politikacsináló” szerepében tetszeleghessen. Apró szépséghiba: annyira nem tűnt békésnek a viszony.
Pénteken Vlagyimir Putyin a Kremlben fogadja Orbán Viktort, aki „békemisszióját” akarja folytatni. Az EU-t azonban nem képviselheti – már csak azért sem, mert az Unió többi 26 tagállama elutasítja Orbán Moszkva-barát politikáját, és az áldozatot, Ukrajnát támogatja. Míg korábban a magyar miniszterelnök szolgálhatott hírvivőként a Kreml és a Fehér Ház között, most erre sincs szükség, hiszen számos csatorna működik Putyin és amerikai kollégája, Donald Trump között. Orbán még az orosz olajimport miatt is tárgyalhat az orosz fővárosban, ám ott nincsenek nyitott kérdések, Moszkva annyit szállít, amennyit Magyarország kér.
Felgyorsultak az orosz–ukrán háború lezárását célzó erőfeszítések, ám egyelőre nem tudni, közelebb került-e a béke. Az viszont biztosra vehető, hogy lekerült a napirendről az Ukrajna teljes kapitulációját jelentő orosz–amerikai rendezési terv, és még dolgoznak azon, ami a helyére léphet.
A mesterséges intelligencia használata olyan, mintha vadászgéppel jutnék el oda, ahova eddig biciklivel mentem – mondja a HVG-nek Dávid-Barrett Tamás. Az Oxfordban élő oktató és viselkedéskutató szerint a gépi értelem kontrolljára irányuló európai lépések félrecsúsztak.
Az amerikai Steve Wittkoff-fal együtt dolgozta ki Donald Trump ukrajnai béketervét Vlagyimir Putyin ukrán származású különmegbízottja, Kirill Dmitrijev.
Jó az irány, megteremtődtek a továbblépés feltételei – hangoztatják az európai vezetők az ukrajnai háború lezárását célzó legújabb Trump-tervről. Ám a nyilatkozatok második feléből rendre kiderül, hogy az EU kitart eddigi elvei mellett: a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni, Ukrajnának pedig joga van döntenie arról, mekkora lehet a hadserege. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök napokon belül ismét Washingtonba utazik egyeztetésre.
Bár az első igazi okosotthonok csak néhány évtizede jelentek meg, a házak és lakások „okosítása” először a XX. század elején merült fel, az első elektromos háztartási berendezések megjelenésével egy időben. A határ ma már a csillagos ég, a korszerűsítés pedig megtérül.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy kész együttműködni az USA-val annak érdekében, hogy Washington szándékai szerint érjen véget a közel négy éve tartó orosz–ukrán háború. Más lehetősége aligha van: miközben az USA korábban Kijev egyik fő támogatója volt, Donald Trump elnök türelmetlen, és bárkit, aki nem hangoztatja eléggé a tárgyalási szándékát, hibáztatni kezd az egy helyben toporgásért. A politikus is elismerte, hogy az országa nehéz választás előtt áll, hiszen vagy kulcsfontosságú partnerét, vagy a méltóságát veszíti el.
Az orosz és amerikai illetékesek a színfalak mögött kidolgoztak egy olyan béketervet, amely úgy fejezné be az oroszok által Ukrajna ellen indított háborút, hogy el nem foglalt ukrán területeket is átadna Moszkvának és legyengítené az ukrán hadsereget. Az amerikai nyomásgyakorlás a legrosszabbkor jön, akkor, amikor romlik a helyzet a frontokon, Kijevet pedig az eddigi legsúlyosabb korrupciós botrány rázza meg.
Rövidesen orosz kézre kerülhet a két éve ostromlott kelet-ukrajnai Pokrovszk. A logisztikai szempontból fontos helyen lévő város védői hónapokon át jelentős ellenséges erőt kötöttek le.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő egyik fő bizalmasa, Timur Mindics áll a most kitört kijevi korrupciós botrány középpontjában. Az elnök szankciókkal sújtotta üzlettársát és egykori barátját, ám biztosra vehető, hogy a vesztegetési ügy az ukrán vezető támogatottságát is gyengíti majd.