Németh András


Babis pártja nyerte a csehországi választást, Prága a populizmus felé fordul

A voksok közel száz százalékának megszámlálása után az Andrej Babis vezette ANO nyerte meg a kétnapos csehországi parlamenti választást. Az arányok már csak kis mértékben változhatnak, az is biztosra vehető, hogy az ANO-nak lesznek koalíciós partnerei is. Babis Orbán Viktor közeli szövetségese, s az exkormányfő diadala megváltoztatja az erőviszonyokat a visegrádi csoportban is.



Mi romlott el Csehországban, hogy Orbán szövetségese győzhet a parlamenti választáson?

Csalódást okozott a csehországi választók nagy része számára a jobbközép-liberális koalíció, a SPOLU (Együtt) négyéves kormányzása, ez pedig azt jelenti, hogy visszakerülhet a miniszterelnöki székbe az a populista Andrej Babis, akiben korábban ugyancsak csalódtak a polgárok. Aggasztó, hogy lehetséges koalíciós partnerei a szélsőségeket képviselik. A kormánykoalícióban viszont abban bíznak, folytatódik az utóbbi időkben észlelhető trendváltás és még nincs minden veszve.




Így fut fel majd a termelés a most átadott debreceni BMW-gyárban

A Debrecenben gyártott iX3-as – ahogy a Neue Klasse járműcsalád többi tagja – technikai értelemben is előtte jár versenytársaknak, és ezt független elemzők is megerősítik – mondta a BMW magyarországi gyárának megnyitása után tartott sajtótájékoztatón Milan Nedeljkovic, a bajor cég gyártásért felelős igazgatósági tagja.


Megnyílt a BMW debreceni gyára

Pénteken Debrecenben megnyílt a BMW magyarországi üzeme, ahol – teljes kapacitás mellett – évente 150 ezer jármű készülhet. Ez az ötödik magyarországi autógyár, a BMW az Audi, a Mercedes, a Suzuki és a Stellantis/Opel után jelenik meg gyártókapacitással az országban. Orbán Viktor választási propagandába oltott beszéddel üdvözölte a gyár megnyitását.



Gyilkos robotfegyverek alakítják át gyökeresen az orosz–ukrán háborút

Kijev egyre nagyobb erővel támadja az orosz energiahálózatot, az ukrán katonák pedig naponta ezerszámra eresztik rá kisebb drónjaikat a feléjük tartó ellenségre. Katonai elemzők szerint ugyanakkor a dróngyártás felpörgetése sem elegendő ahhoz, hogy Ukrajna ellensúlyozza Oroszország jelentős fölényét a hagyományos fegyverek és katonák számában. Ráadásul Oroszországban is lépéseket tettek a drónhadviselés fokozására.


Végül is olcsó vagy drága fenntartani egy elektromos autót?

Néhány éve még gyakran gondot okozott az elektromos autók magyarországi szervizelése, ma már valamennyi magára adó javító cég kiépítette a szükséges technikai hátteret. A villanyautók szervizigénye kisebb, viszont az óradíjak több helyen még magasabbak, mint a hagyományos autók esetében.


„Egyértelmű, hogy az oroszok egyre vakmerőbbé válnak” – mit tudunk eddig az orosz drónok lengyelországi behatolásáról?

Szerda hajnalban első alkalommal lőttek le orosz drónokat egy NATO-tagország területén. A hajnali órákban indított pilóta nélküli eszközök minden bizonnyal ukrajnai célpontokat kerestek, ám szándékosan vagy véletlenül több drón mélyen behatolt Lengyelország területére. Varsó nagyszabású provokációról beszél. Az incidens mindenképpen komoly eszkalációt hozhat.





Kína megrendezte a csúcsok csúcsát, hogy megmutassa Trumpnak: Oroszországgal, Indiával és Észak-Koreával mutatják az új irányt a világnak

Három napig Pekingre és a kínai fővárossal gyakorlatilag egybenőtt kikötővárosra, Tiencsinre figyelt a világ: Hszi Csin-ping kínai államfő és pártelnök előbb a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) tagállamait, illetve szimpatizánsait fogadta, majd katonai díszszemlét rendezett abból az alkalomból, hogy Japán nyolcvan évvel ezelőtt tette le a fegyvert a második világháborúban. 72 óra alatt Hszi minden eddiginél egyértelműbben megmutatta: kikerülhetetlen szereplő a nemzetközi színpadon, és a világ jórészt abba az irányba fordul, amelyet Peking jelöl ki.



Ukrajnának tűzszünet kell, és nem békemegállapodás, ezt kell elmagyarázni Trumpnak

Európának és Zelenszkij elnöknek taktikusan, türelmesen és kitartóan kell dolgozniuk azon, hogy visszahúzzák az orosz oldalról Donald Trump amerikai elnököt, aki a múlt pénteken késznek mutatkozott szinte valamennyi putyini békefeltétel teljesítésére – véli két ukrán politológus, Szerhij Heraszimcsuk, az Ukrán Prizma elemzőcsoport igazgató-helyettese és Volodimir Feszenko, a Penta igazgatója. Őket hétfőn, a washingtoni tárgyalások előtt értük el.


Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollár értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.