Szóval, most a magyar-románon sikerült elzubogni 32 gólig, 17-15 a vége ugyebár, a győzelemnek örülünk, de egy 8-4 most jobban esett volna a lelkünknek. Kár, hogy már a félidőben 9-9 volt. Azok ellen a románok ellen, akik ha nyolc gólig jutnak ellenünk, már boldogok. És még boldogabbak, ha nem kapnak ki egy tízessel. Mint az történt velük úgy általában ezen a nyáron, amikor egymással játszottunk a felkészülés ürügyén.

vlv.hu

Most nem, mert egyelőre minden apró mozzanat azt üzeni: nem minket szemeltek ki az istenek arra, hogy újból, negyedszer is maguk mellé emeljék a csapatot, az Olümposz tetejére. A mitológia ezen részében persze az a jó, hogy ott azért lehetett nekik bizonyítani, hogy rendben, ti nem úgy gondoljátok, de mi bebizonyítjuk, hogy fel tudunk menni hozzátok, magunktól, önerőből, hősiesen megküzdve minden akadállyal. És az istenek amondóak voltak, hogy ha veszik az akadályokat a héroszjelöltek, hát egye fene, visszapofozni már nem fogják őket a felhők vonalából.

Már most az a kérdés, hogy vagyunk-e elég erősek ahhoz, hogy vegyük az akadályokat.

A román meccsből azért ki lehet olvasni jó dolgokat is, vagyis hogy vettük az első akadályt: sikerült legyőzni – önmagunkat, és az ellenünk összefogó körülményeken is átlendültünk.

vlv.hu

Átlendültünk azon, hogy nyakra-főre pattantak be a labdák a védők kezéről, azaz átkozott pechünk volt. Ahogy Kemény Dénes mondta, „egy idő után már pszichésen terrorizáltuk magunkat azáltal, hogy újabb és újabb gólokat kaptunk, egy részét úgy, hogy nem tehettünk róla, egy részét viszont úgy, hogy az emiatt támadt feszültség miatt elkezdtünk hibákat elkövetni. Ráadásul akadt néhány gusztustalan körülmény, amire most nem szeretnék kitérni.”

Akkor mi nevezzük nevén a gyereket: szemétkedtek a bírók böcsülettel. Nem voltak ezek látványos dolgok: csak éppen akkor, amikor leszakíthattuk volna őket, nem fújtak be egy centerünk elleni szabálytalanságot, amikor szereltük őket hátrányban, visszaadták a labdát, amiből aztán gólt lőttek, holott Kásás egyedül ment volna kapura, így lett közte három helyett ismét közte egy... Azaz jóval többet kellett dolgozni azért, hogy végre a harmadik negyed végére alakuljon ki az a háromgólos előny, ami után kissé megnyugodhattunk, a románok pedig megtörtek kissé. Ugyanakkor az a nagyszerű – és talán ez a legfontosabb olvasata a történéseknek –, hogy hiába üldözött meglehetős vehemenciával a balszerencse, hiába nyúlogattak bele a meccsbe a bírók, elbírtuk, és fantasztikus gólok sorát szerezve végül csak sikerült nyerni.

vlv.hu

És ha már itt tartunk: ebbe a kavalkádba már-már beleveszett Szivós Márton alakítása. Holott az olyan volt, mintha mondjuk Leo Messi egy indítást okszival a feje fölött maga elé tenne a háta mögül, aztán kapásból beverné a léc alá – ha ilyet csinálna, nagyjából még húsz év múlva is ismételnék (és még nem csinált, ez állítólag Orth Györgynek sikerült utoljára, nagyjából kilencven éve, amikor errefelé még az állókép is ritkaság volt, nemhogy a mozgó). Szóval, Szívós Marcinak adtak egy rövid passzt, de megoldotta: hanyatt fordult, lábbal feltette a kezére, aztán azzal a lendülettel, svédcsavarral betette a kapuba. Ez nem az olimpia gólja volt, hanem az évtized legnagyobb alakítása, hosszában és keresztben.

„Nem az a fajta mozdulatsor, amit az edzéseken gyakorlok” – szerénykedett Marci, viszont hozzátehető, neki nem is kell. Ott van benne, a génjeiben, hiszen a nagypapája és a papája anno azért rendszeresebben tette maga elé a labdát lábbal, amikor épp centerezett a két István (a két felmenő együtt hét olimpiai érem birtokosa, amúgy).

Nohát valahogy így állt össze a kép végül – a lényeg, hogy a győzelem megvan, holnap leütjük a briteket, így végül jönnek az amerikaiak, őket a miheztartás végett meg kellene verni, az ugyanis szinte mindegy, hányadik helyen megyünk tovább, hiszen az olasz-spanyol-görög hármasból bárki jöhet, sok különbség nincs.

vlv.hu

Izzadni és szenvedni persze addig is fogunk, amikor például Hajdú B. Pista a meccs után megkérdezte Kemény Dénest, mit szól ahhoz, hogy a hivatalos olimpiai adattár szerint – nyilván véletlenül hagyva meg az „alapbeállítást” – 1900. január 1-jén született, azaz most 112 éves, a kapitány fordulásból kapásból közölte: „Nyilván megnézték a tévében, miközben gólt kaptunk, és látván az arcomat megsaccolták a koromat...”